Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
Rendezési ötletek
lőttünk semmit erről a színdarabról, nem klasszikus dráma, nem kordráma,nem tragédia és nem komédia, hanem 'közjáték1. Van ennek értelme? Jobb darab nem akadt? Olyan, amely többet mond nekünk?" Â vélemények megoszlottak: a legtöbben tulajdonképpen csalódottak voltak. Egyesek hamar végeztek vele: nincs értelme a darabnak, hol van itt a költészet? Hol itt a csillogó nyelv, hol vannak az érdekes jellemek, a nagy problémák? Jelentéktelen, lapos, otromba bohózat! De azután jöttek a titkos rendezők, ragyogó ötletekkel és sziporkázó fantáziával megáldott emberek: ha ez a színdarab semmiség, akkor hát lehetne belőle valamit csinálni! Igen, és akkor egyszerre csak úgy látta mindenki, hogy A csodaszlnpadból végtelenül sok mindent lehetne "csinálni". "A csodaszinpadból például nagyszabású, kavargó, tarka bohóctréfát lehetne kihozni. Chanfalla lenne a mulatságos, okos Paprikajancsi, aki csinytevésével megtréfálja az ostobákat és a tökfejüeket és remek mulatságot rendez magának és mindazoknak, akik megértik a játékot. És hatásos befejezésként jön a Kvártélycsináló, Paprikajancsi erősebb változata, aki botjával szétveri az egész szemfényvesztést és ezzel bemutatja, milyen veszélytelen mindez, ha a megfelelő ember lép közbe és a lóvátett emberek bambaságát és ostobaságát nyiltan nevetség tárgyává teszi. A bohóctréfa azonban voltaképpen nem volt valami eredeti ötlet. Túlságosan kézenfekvő volt, semhogy kielégíthetett volna bennünket ; A csodaazinpadot érdekessé kellett tenni, mindenáron érdekessé és meghökkentővé. Modern, egészen modern - mondjuk expresszionista - rendezés kellene! Démoniság kell ide, rejtett mélységek és fergeteges iram! Pantomimszerüen kellene kidolgozni,mélyértelmü táncos gesztusokkal és mozgással, túlkompenzált beszéddel, idegkorbácsoló ritmusban, mindezt jelképes háttér előtt és a 24 -
