Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A "premier" után

állhatatlanságában, valamint a nézőben szunnyadó hasonló irányú erőkben, az ötven perces játékidejü darabbal megállta a "tüzpróbát". A néző végigkísérte, sőt, mint utólagos beszélgetések során kiderült, tovább is ment. A játék által felkeltett indulataival és gondolatmeneteivel egyes helyeken tulment az együttes eredeti szándékain és annak uj ösztönzéseket adott.

Az együttes nem csalódott a néző alkotó erőibe vetett hitében, szólt hozzájuk és sok száz hang válaszolt rá. így a közösség nagyszerű és boldog érzésétől eltelve köszönetét kellett mondania és tapsolnia közönségének.

Amikor aztán a fiatal szülészek lemosakodva és a feszültség utáni boldog elernyedésben ünnepelték "premierjüket", "egészen úgy, mint az öregek", csak akkor vették észre a színművészet három, eddig hűséges kísérőjének néma, búcsú nélküli távozását; még a nézőnek is alig tűnt fel a drámai színház régi, már szinte megkedvelt "szükséges rossz"-ainak hiánya:

Noha a színpadon a szereplők "muzsikáltak", kasírozott hangszer nem volt. Rabelin pásztorhegedüjén, a falusi zenészek gitárján és violáján "valódi" hurok voltak és a szereplők egész természetesen játszottak rajtuk, amikor a szerepük és a szinpadi folyamat megkívánta, és kérdésünkre a közönség is igazolta, hogy ez a zene nagymértékben emelte az összbenyomást.

Hiányzott továbbá a súgó. Nem mintha fiatal színészeink előtt ismeretlen lett volna az olyan helyzet, amikor a maga szükséges "ügyességével", hasznukra vált volna! De a "súgó után való játék művészetét" még a legelemibb kezdeti fokon is távoltartottuk tőlük, noha jól tudtuk, hogy a mi színészeinkkel is előfordulhat, hogy akár valami hiba, akár egyszerű vérkeringési zavar következtében"kiesik a szöveg". Akkor, mint mindenki más, ők is belezuhannak abba a borzalmas fekete mélységbe, de - éppen mert nincs módjukban, hogy "a súgóra figyeljenek" - nem esnek ki szerepükből, hanem- 110 -