Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
A "premier" után
szék gyakran spontán vonzódnak azokhoz a helyekhez, ahol hatékonyságuk megkapja a megfelelő jelzésbeli támogatást. A színésznek ezeknél a többnyire tapogatóázó és bizonytalan kísérleteinél a rendező feladata, hogy elválassza a színész szerves törekvését a spekulatívtól, hogy az előbbit kikényszeritse, megerősítse és szorgalmazza, az utóbbit pedig kikapcsol ja.Igy nem egy nem is sejtett uj hatáslehetőség adódik. Ha azonban a színészi érzékenység egy ponttól visszariad vagy másfelé törekszik, akkor a rendezőnek kell az útját előkészítenie - vagy a pontot áthelyeznie. Ennél a tevékenységnél, a "beállító rendezés"-nél is érvényes az a tétel, hogy "minden kedvenc ötletnek" meg kell hajolnia a szerves kapcsolatok szükségességei előtt, ha azokat zavarja és nem emeli. A rendező a szerepek egymásközti kapcsolatában a rokonságokat és az ellentéteket,a hasonlóságokat, a kiegészítéseket és az ellentmondásokat is ugyanilyen elvek szerint teszi érzékelhetővé a néző érzékei /nem pedig tudatai/ számára azzal, hogy alakpárokat és csoportokat teremt a jelmezek semmiképpen sem rikitó és tolakodó szinegyezéseivel. És végül - ismét ugyanazon elvek szerint - zajokat és zenét iktat be a színpadi történésbe. Akkor a darab hússá és Vérré vált cselekvő szervezetét fokozatosan megfelelő,sűrített atmoszféra veszi körül s a néző alkotó erőit a megfelelő, ellenállhatatlan ritmussal magához köti és tartósan megmozgatja. Ez azonban azt jelenti, hogy a nézőnek előítéletekkel terhelt tudata megrendül, megszabadul az előítéletektől és az élet felé fordulva, újjáalakul. A "premier" után A humanista feladatéval eltelt, a költői igazságot alázatosan és szerényen szolgáló fiatal együttes,amely szilárdan hitt őszinte érzelmeinek és nagy érzéseinek ellen- 109 -
