Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
Hozzászólások
hányszor a merev formalizmus kerekedett felül, mindenkor felbukkant egy realista kiigazítás, egy uj szintézis kialakításának érdekében. A buddhizmus és a jainizmus is ilyen kiigazítás volt és kivirágzásuk azt mutatja, hogy a dolgok nyilt látásmódja a realista és ezzel szemben az exkluzív koncepció formalista és dogmatikus. A középkori (XVI. és XVII. századi) szent költó'k hasonló forradalmárok voltak. India modern nyelvein büszkén énekelték meg az emberi szellem győzelmétvalamennyi hierarchia - a kasztok, a felekezetek és a pártok - felett. Sokan vissza fogják utasitani ezt a rugalmas és nyilt realizmust, mert, mint Commaraswamy mondja Az ázsiai művészet elméletéb en: "Az európai tudat extrovertáltságának és a látszattal való törődésének következtében a nyugati gondolkodásmód számára mind nehezebbé válik az egység fogalmában gondolkodni .. .;meg kellene érteni, hogy indiai szemszögből az objektiv és a szubjektív nem alkot kibékíthetetlen kategóriákat, amelyek közül az egyik reálisnak értékelhető, a másik nem. " A művészi realizmust - akár a filozófiai realizmust, amely alapjául szolgál - nem lehet tökéletes pontossággal meghatározni, hacsak nem egy szük és mechanikus materializmuson nyugszik és ennek következtében törté nelmileg halott. Brecht a realizmusnak olyan felfogását sürgette, amely Shelleyt inkább magába foglalja, mintsem kizárja. Nekünk Indiában a realizmus olyan ért elm ez és ét kell sürgetnünk, amely Tagorét inkább magába foglalja, mintsem elveti. A Nyugat annyira behatolt a Keletre, hogy Indiában manapság bátorság kell ahhoz a kijelentéshez, miszerint művészi örökségünk nem telj es egészében gőgösen konvencionális és formalista. Pedig amikor Balasaraswatit, a nagy táncosnőt, a Bharata Natyam egy klasszikus számában látjuk, nem a formai tökély tölt el fájdalmas örömmel, hanem a Krishna ifjúkorát festő, elragadó padamokra (énekekre) alkotott pantomimikus variációk varázsa, amelyeket a művésznő mélységes valóságérzékkel - realizmussal - ad elő, a közönséget könnyekig meghatva. Hogy a táncnak olyan nagy formái, mint a Kathakaliés a régi népi táncok megtartják vonzerejüket, ismét csak a közönségük számára hozzáférhető valőságközelségüknek köszönhető. Amikor majd valóságuk értelme, akár a közönségben, akár az előadókban kihal, akkor ezek a formák muzeális tárgyakká válnak, mint ahogy az elnyugatiasodott értelmiség számára már kezdenek is azzá válni.Ekkor semmi sem mentheti majd meg őket - sem az állam, sem a felvilágosult magánjellegű müpártolás. Hogyan fest tehát a realizmus az 1964-es indiai szinházban? Lássuk, honnan fuj a szél?
