Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
Hozzászólások
) Mihail Carev, a Szovjetunió népművésze,az OSzSzK Szinházi Szövetségének és~a Nemzetközi Szinházi Intézet szovjet központjának elnöke - Szovjetunió A jelenkori művészetnek talán nincs is lényegesebb problémája, mint a realizmus. Remélem, hogy az e kérdésről folyó szabad és élénk eszmecsere valamennyiünket hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. A Szovjetunióban mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy a realizmusa színházművészetnek lényegét alkotja. A szinház, ha az életet szenvedélyesen, értelmesen és becsületesen akarja tükrözni és nem akar tartalmatlan, formális alkotássá válni - a realizmuson kivül elképzelhetetlen. A szinpadi realizmus nem a mult problémája; az övé a jelen és a jövő. Az élet haladásának üteme szerint fejlődik. Ezért nem érzem megfelelőnek az "ujrealizmus" kifej ez ésta holnap színházának megjelölésére. Az igazi szinpadi realizmus mindig uj, ha a valóságnak, a társadalmi életnek és az ember szellemi világának állandó újszerűségét adja vissza. Az,hogy a szinház fejlődésének minden nagy állomásakor a realizmus módszerei átalakulnak, egyáltalán nem azt jelenti, hogy szakítunk a mult legjobb hagyományaival. Sztanyiszlavszkij terminológiájával élve: a szinház fő feladata az, hogy az embert, rejtélyes és lüktető "szellemi életét", az egyén cselekvéseit és harcát megjelenítse. De a darab főszereplőinek "szellemi élete" csak akkor érdekli a nézőt, ha felébreszti benne a hitelesség érzetét, ha asszociációkat (akár a hasonlóságot,akár a különbözőséget illetően) vált ki belőle saját társadalmi és.emberi tapasztalatainak tárából - egyszóval, ha az élet igazsága uralkodik a műben. Ez a realizmus. Az életnek nem minden jelensége eredményez automatikusan realista müvet a szinpadon. Mi a Szovjetunióban meg vagyunk győződve arról, hogy a művész egyik alapvető feladata az élet jelenségeinek átgondolt kiválasztása; képesnek kell lennie, hogy a való életből a fejlődés mozgását emelje ki, az elhárítandó akadályokkal együtt. A művész ezért a marxista filozófiához folyamodik. Már maga a választás alapelve is - amely cselekvés, tehát szemben áll a passzivitással és a közömbösséggel -, kifejezi a művész állampolgári állásfoglalását. Ennek következtében a realizmus mélységben, pontosságbanés erőteljességben megszilárdul és győzedelmeskedik. A színházművészet intellektuális értékben gyarapodni fog, ily módon növelve az előadá sok emocionális erejét. Mert korunkban nem lehet érzelmeket kiváltani anélkül, hogy az értelemhez ne fordulnánk és ne vetnénk fel azokat a kérdéseket, amelyek a való életben hatnak ránk. Ami az uj témák és uj formák kérdését illeti, bármennyire fontos is ez, itt mégis másodlagos szerepet játszik,alá van vetve a tartalomnak és a realista művészet lényegének. Mindenesetre a múltban is, ma is, minden konkrét esetben egyénileg megoldandó kérdés. A legkifejezőbb, fontos tartalom hordozására legalkalmasabb formákat számos szovjet szinházban szüntelen kutatják, de mindig a szocialista realizmus keretén belül. Ez azt jelenti,
