Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

Hozzászólások

hogy a drámairők, a rendezők, a színészek és a tervezők az élet lényegének legmélyebb kifejtésére legalkalmasabb eszközöket keresik és nem arra tö rekednek, hogy teljesen öncélú eredetieskedéssel képesszék el a nézőt. Színházainkban találhatunk olyan előadásokat, amelyeket a következő elv szerint hoztak létre: "Megmutatni az életet magának az életnek a formái között." E szerint dolgozik a Kis Szinház, a Művész Szinház. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezeknek a szinházaknak a realizmusa megmerevedett, muzeális. Néhány évvel ezelőtt a Kis Szinház, az a társulat, amelynek több mint negyedszázada tagja lehetek, a Sötétség hatalmát él énk vitát kivált ö előadásban hozta szinre. Az elmúlt század végén és a XX. század elején André Antoine, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij és Otto Brahm, kiki a maga szemszögéből, Lev Tolsztoj darabjában a cári Oroszország parasztsága vadságának és tudatlanságának szörnyű tragédiáját látta. Am a Kis Szinház uj és váratlan szinpadi megoldást talált: részben az előadás költői, a földhözragadt részletektől megszabadított formájának révén, az orosz nemzeti jellem szépségét és lelkierejét juttatta diadalra. A szovjet színházakban vannak konvencionálisabb előadások is, mint ez a Sötétség hatalma. Egyetlen dolog marad mindenütt érintetlen: a tolmácsolás őszintesége és igazsága. Ha a szinész "igazolja" a darab és a rendezés konvencióit, ha az alkotók szándéka helyes és ha a néző ezt a szándékot világosan és egyértelműen fel tudja fogni, akkor valóban a mai színházművészet egy realista alkotásáról van szó. A realista művészet azoknak az embereknek volt és lesz a művészete, akik merészen és magabiztosan néznek a jövőbe. A realizmus olyan optimizmusnak a művészete, amelyet a történelem igazol. Ezért legjellegzetesebb vonása a szovjet színházművészetnek. Alejandro Casona drámaíró - Spanyolország A nagy nyugtalanságoknak, amelyek bennünket gyötörnek, Aiszkhülosz isteni eredetet tulajdonított és szimbolikusan Erinnyseknek nevezte őket. Manapság a bűnhődés eme eszközeinek arculata és neve van: szorongásnak, bérnek, abszurditásnak, félelemnek és szexusnak nevezzük őket.Miga klaszszikusokésa romantikusok a nagy szenvedélyeket csak néhány nagy típusban látták (akirály,a hős, a szerető), manapság az utca embere, a maga társadalmi adottságai között, fontosabb ezeknél a fenséges absztrakcióknál. És bosszúálló istenségüknél fontosabbak ezeknek a modern Erinnyseknek emberei "miértjei". Miért ez a gazdasági szorongás, amely éppúgy kínozza a munkást és a hivatalnokot, mint a művészt és a kereskedőt? Miért lett a szexus, az energia eleven forrása, ádáz intellektuális probléma? A diktatúra