Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
A realizmus az Egyesült Államokban (Henry Popkin)
Affeetion ban tárgyal) vajon nem inkább ásítást, mint meghökkenést vált-e ki belelünk. A megszokás rohamos. Amit Williamsnél merésznek és abnormálisnaktaláltunk, az ma már tökéletesen elfogadhatónak, sőt klasszikusnak tetszik. Az Esquire cimü amerikai havi folyóirat ezt Williams reputációjának a Time-ben tükröződőtörténetévelbizonyitja: ez az amerikai hetilap kezdetben azzal a szándékkal boncolta szét a szerző minden egyes darabját, hogy kimutassa bennük a rossz izlést és a szenzációhajhászást, és azzal végezte, hogy egész munkásságát tekintve végül is mint az első számú amerikai drámaírót ünnepelje. Miután a szenzációs és szokatlan témák Ízetlenné és unalmassá váltak számunkra, az amerikai realizmus más útra tért. Olyan életek felé irányitott bennünket, amelyeket eddig sohasem mutattak be szinpadon, éppen azért, mert hiányzik belőlük az, amit általában drámai anyagnak szokás tekinteni. Az amerikai realizmus legutóbbi iskolája nyomorúságos, minden változatosságot nélkülöző sorsokat fedez fel számunkra és olyan szereplőket, akiknek nehezen forog a nyelve és ügyetlenül fejezik ki magukat. Ez a tendencia közös a müveknek néhány olyan csoportjában, amelyek egyébként minden más tekintetben különböznek egymástól. Egyfelől létezik egy diszkrét, konvencionális, polgári, a haszon iránt erősen érdeklődő csoport, amely a Broadway felé orientálódik és amelyet főként Chayefsky első müvei reprezentálnak: a Marty cimü televiziős darab és film, valamint a Middle of the Night (Az éj szaka közepén ) cimü darab. A másik oldalon ott a Living Theatre zajosan tevékeny, konvenciómentes, bohém és általában kevésbé jövedelmező, Broadwayn kívüli munkássága, elsősorban a következő produkciók: Jack Gelber The Connection je ( A kapcsolat ) és Kenneth H. Brown The Brig (A siti) cimü darabja. Néhány éve Paddy Chayefsky darabjai szinházszerübbekké váltak és a közelmúltban a Living Theatre gyökeresen szakított a The Brig gel, ám valószínű, hogy bélyege mégis rajta marad. Körvonal nélküli emberekből és életekbőldarabot komponálni nem lehetetlen, de komoly erőpróbát jelent a drámairónak. A krízis,amelyet Chayefsky ezekbe az unalmas életekbe belevisz, lehetőséget ad az egyhangúság elkerülésére. Először is informál bennünket: aprólékos leirással dokumentálja szereplőinek sivár életét. Alakjai minduntalan ugyanazokat a mondatokat ismételgetik és céltalan beszélgetéseket folytatnak egy olyan dialógus keretében, amelyet "telefonszerünek" neveznek, mivel ez az a fajta párbeszéd, amelyet akkor csíphetnénk el, ha egy telefonbeszélgetést rögzítenénk. Ez a beszélgetés hasonlít egy valódihoz, de nincs semmiféle drámai orientációja.A közönség nevet,mert minden mondat e bábokkal szembeni fölényéről győzi meg. Es megvan a valóság fémjele. A drámaíró élettel töltheti meg a legköznapibb sorsokat, a valóság érzetét keltve, és elhitetve velünk, hogy váratlan, nem előkészített eseménybe csöppentünk, ahelyett, hogy egy gondosan megszerkesztett és ügyesen rendezett darab előadásán vennénk részt. Az egyhangúság az ilyen darabok egyik nélkülözhetetlen technikai eszközévé válhat; minél unalmasabb, minél laposabb, minél ke-
