Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
Nyílt realizmus (Bernard Dort)
"Ma, ha a társadalmi életről realista ábrázolásokat akarunk nyújtani, nélkülözhetetlen, hogy a szinházat visszahelyezzük a maga szinházi valóságába. " 7 > Ezek után nincs többé ellentmondás a való világnak a maga sokféleségében és hajlékonyságában történő rekonstruálása és a között, amit Artaud "a szinpad fizikai kisértésé"-nek nevez. Ellenkezőleg, az egyik igényli a másikat: egyazon előadáson belül is értelmük felcserélődik. A szinpad egyszerre lehet Artaud követelésének megfelelően^' "az a fizikai és konkrét hely, amely igényli, hogy megtöltsék, valamint hogy saját konkrét nyelvén beszéltessék" és ugyanakkor megnyílhat egy időtartam és egy történet felé. Az alapvető különbség már az illúzióval megelégedő és a csak célzásokhoz folyamodó szinház között van, nem a között, amit Meyerhold a "természet pontos reprodukciójának szinházaként" határoz meg és a "tudatos konvenció" szinháza között. A különbség sokkal inkább egy idealista művészet (amely csak az általa a nézőre kényszeritett megoldásokat ismeri el érvényesnek) és egy materialista művészet között van, amely a nézőt képzeletbeli szerkezetek játéka révén (akármilyen absztrakt ok legyenek is azok) a világ és a társadalom kimeríthetetlen és jelentőségteli gazdagságához utasitja. A szinházban, mint másutt is, a realizmus nem határozható meg a tények ilyen vagy olyan másolási vagy felidézési eljárása alkalmazásával. Ellenkezőleg, realistának lenni pontosan azt jelenti, hogy elvetjük egy módszernek a használatát, amely tegnap még a valóság megfejtésének módszere lehetett, de ma már csak eltávolitana a valóságtól; sőt néha azt is jelenti, hogy szétromboljuk ezt a módszert, azáltal, hogy egészen az abszurdumig visszük (néhány mai darab, mint látni fogjuk, a végletekig hajtott naturaliz mus termékének tekinthető). Igy ez a problematikus realizmus, amelyről megpróbáltunk képet formálni, már definicióját tekintve is kísérletezőnek tetszik: megközelítésekkel dolgozik és szüntelen, újra meg újra kérdésessé teszi a világ reprodukálására és kikérdezésére alkalmazott módszereit. A mai francia szinházban tehát nem beszélhetünk valamilyen egyetlen, és kizárólagos realizmusról, mint ezt a naturalizmusnál tettük. Inkább a realista kísérletek sokféleségével van dolgunk, amelyek egymásnak ellentmondónak látszhatnak, de amelyeket ugyanaz a végcél éltet; a komplex, ellentmondásos és szakadatlanul változó valóság megfejtése, tul minden kész konklúzión vagy részleges megoldáson, még akkor is, ha ezek valamilyen tudományos objektivitásra hivatkoznak. Lásd: Bertold Brecht : Ecrits sur le théâtre (írások a szinházról). Jean Tailleur, ' Gerald Eudeline és Serge Lamare francia szövege. Párizs 1963. 213. o. *Lásd: Antonin Artaud Összes Müvei IV. kötet: Le Théâtre et son double. (A szinház és visszája). Párizs 1964. 45. o.
