Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

A katonai vereség legtöbbjüket tulvetette a demarkációs vonalon. Nagyszerű kiindulópont volt ez, hisz a Párizzsal való szakitáat jelentett#. Megvan a kapcsolatuk, de

mégis a nagyvároson kivüli közegben mozognak. így bontakozik ki a régóta sürgetett decentralizáció, amely egyik létszükséglete színházi életünknek.

Az állandó helyváltoztatás szüksége - s az utazás legtöbbször az országutakon történik - arra szorítja őket, hogy megőrizzék mozgékonyságukat, azaz csak korlátozott felszerelést szántsanak; és ebből adódik, hogy a rendezés egyszerűsége immár egyik elfogadott jellemzőjük és a közönségnek a lényeget kínálják: élvezetes müveket és eleven színészi játékot.

Ilyen társulat sok van. Sőt, azt mondják, túl sok és épp ezért zavarják is egymás köreit. Ez, minden bizonnyal, csak múló kellemetlenség. Hogy tevékenységük eredményes legyen, ahhoz az kell, hogy megszervezzék magukat és elfogadják egy szigorú területi beosztás fegyelmét.

Az N.R.F. 1941 januári számában Georges Pelorson egyesülésre buzdítja őket. Azt mondja: "A fiatalok színházi mozgalma csak ezen az áron töltheti be eredményesen szerepét a nemzet életében.” .

Pelorson mondanivalója világos és én teljesen egy nézeten vagyok vele. Egy évtizeddel ezelőtt ugyanerre szólítottam fel szinte esdekelve nemzedékem tagjait: "Tegyetek úgy, mint a veszélyben lévő gyárosok és pénzemberek - mondottam nekik;- tegyetek úgy, ahogy a nemzeteknek is tenniök kellene, ha bölcsek lennének: egyesüljetek. Nem színházaitok egyéni sorsa a döntő, hanem a művészeté, amelyet szolgáltok..."*7

X/A művészi színház védelmében. A Temps 1932. szeptember 5-i számának melléklete. - /J.G./