Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)
III. Kísérlet a szintézisre
Meglehet, hogy szerencsés korszakokban úgy látszik, mintha az alkotáshoz az ösztön is elegendő lenne. De amit ilyen esetekben ösztönnek hivnak,az valójában nem más, mint annak az egyéni géniusznak ereje és könnyedsége, amely százados tanításokon nőtt fel, eleven hagyományból nyerte ihletét. Nos, a mi esetünkben sokkal többről van szó, mint hogy szabályokat kövessünk vagy azokat megtanuljuk. Arról van szó, hogy e szabályokat újra megtaláljuk... Most, amikor a színházi szakember számára kevesebb szabadosságot, de több kultúrát és azakmai képzettséget követelek, korántsem az a célom, hogy a legcsodálatosabb művészi adományokat vezeklésre száműzném valami sötét papneveldébe. Csupán azt kívánom, hogy ezek az adományok megfelelőbb feltételek között érvényesülhessenek. Vigyázat: a művész -őszintesége - tehát legspontánabb, legbensőségesebb, legegyénibb tulajdona - válhatik kétségessé, sikkadhat el a megvalósítás során; mert ahhoz szerrzett és közös ismeretek teljes együttesére van szükség.Hogy valamely alkotás csakis és kizárólag a sajátunk legyen, ismerni kell a nemzedékek osztatlan örökségeként ránkszállt eszközöket és tudni kell válogatni közöttük. Ha a technikát csak az őszinteség élteti, az őszinteség viszont csak megbízható technika segítségével bontakozhatik ki. Fölényes mesterségbeli tudás nélkül nincs igazi őszinteség. Nincs tartós megújulás, amely ne kapcsolódnék bele a megszakítatlan vagy újra megtalált hagyomány áramkörébe, sőt, nincs forradalom,amely gyökerét ne egy már holtnak hitt hagyomány legtávolabbi titkaiba eresztené... Szerethetik a szépet, kívánhatnak létrehozni a szépségtől áthatott alkotásokat ott is, ahol az elvek elhomályosodtak és a munkamódszerek elvesztek. Nem érdekes kísérletekben szenvedünk mi hiányt, sőt nem is Ízléses alkotásokban; hanem egyszerűen a munkaképességben. És ezért van az, hogy annyi műkedvelő vagy hivatásos művész sikkad el- 89 -