Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

másokat üldöznek. És a népben felébredt vétkeinek tudata és mellét verdesve hajtott térdet.

Szegény embereket mutattak neki, akik engedelmeskedtek a szeretet tanításának. És a nép, mely szegény volt, mint ők, eggyé forrt velük és a szeretet szárnyain önmaga fölé emelkedett.

A Boldogasszony mirákulumai reménységre és könyörületességre oktattak. Világosan kirajzolódik bennük az emberi sors forgandósága. A jót és a rosszat nemcsak nevén nevezik és meghatározzák, hanem megszemélyesítve be is mutatják. Az angyalok és a démonok küzdelme drámaian fejezi ki az emberi természet és a kegyelem szembenállását, a bűnös és megváltott lélek vívódását. Szemünk előtt öltenek testet az erők, amelyek a nap minden pillanatában csatasorba lépnek, hogy az ember akaratát legkisebb megnyilvánulásaiban is befolyásolják, tőrbe ejtsék, óvják, megzavarják vagy segítsék; hogy egy szál szabadságát alantas vagy magasrendü ösztöneinél fogva ostromolják. A démonok ide-oda rángatják, az angyalok felemelik.

A Szeplőtelen Szűz, aki anyja az Istennek az örökkévalóságtól és anyja az embereknek a kálváriától fogva, szeretetének súlyát veti a játék gyakorta kiegyensúlyozatlan mérlegébe. Folyton közbelép; fáradhatatlanul idézi meg az isteni igazságszolgáltatással szemben az isteni irgalmat, s ezzel kis ima árán nagy bűnre szerez bocsánatot. Hert szemében az ima, legyen bármily kicsiny és kurta, arra vall, hogy az ember isten kezébe teszi sorsát, igy teljesítve az ő akaratát; azaz azokat a hatalmakat idézi meg, amelyek irányítják, megtisztítják, megőrzik, megvilágítják és építik lelkét, megzavarva azokat az erőket, amelyek beszennyezik, tévútra vezetik, megbénítják, megvakitják és rombolják.- 62