Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

származtatja magát -, fordít, Ír, előadóesteket tart. À második világháború alatt elfogadja a Comédia Française igazgatói széket, de személye nem tetszik a megszállóknak s a kollaboráns kormánynak; visszavonul hát újra a kis burgundi faluba. Pernand-Vergelesses-be és hangját már csak vasárnaponként lehat hallani: a kis templomban négy éven át az ünnapi misén ő olvassa fel a népnek az Evangéliumot. Pernand-Vergelessesben éri utói a halál is, 1949-ben.

Mit tud mondani ez a megfáradt ember szenvedélyéről, a színházról 1941-ben, Franciaország egyik legtragikusabb évében?

A Népi színház cimü nagy elvi tanulmánynak már a elme is meglepheti Copeau régi olvasóit. A Vieux-Colombier manifesztumában a népről nem esett szó; most,a nemzeti katasztrófa óráiban Copeau csak reá tud apellálni. A Vieux-Colombier nmifesztumában óvakodott attól, hogy a színházat és a társadalmi haladás gondolatát közvetlenül összekapcsolja; most a színháznak fontos társadalmi szerepet tulajdonit. "A színház megújhodása egybeolvad majd... minden mai francia egyetlen kötelességével:Franciaország ujjáteremtésével. Nincs alternatíva, nincs más választási lehetőség. Nekünk ma olyan színház kell, amely az egész nemzeté." A Vieux- Colombier manlfesztumában egy értelmiségi elithez fordult, amelytől anyagi és erkölcsi támogatást remélt, amelyben a színház megújulásának alapját látta; most ő maga éppen ennek a ténynek tudja be mozgalmuk kudarcát: "Kibontakozásához egy valami hiányzott: egy általános légkör, egy széles és erős külső impulzus... Arra lett volna szükségük, hogy maga a kor, maga a közönség fogalmazzon meg valamilyen követelést, fejezzen ki valamilyen szükségletet, mert csak ez adta volna meg a színjátéknak a maga létjogosultságát, fontosságát és rendeltetését." Ennek a meglátásnak fényében értékeli újjá pl. Sztanyiszlavszkijt is, akiben hajdan, avantgardista törekvéseinek sugárzó optimizmusában, csak egy, az övétől eltérő felfogású rendezőt látott és sóvárogva rajzolja fel a szovjet színházi élet képét, amelyet valóban az egész nép impulzusa szült újjá.

Copeau, a nagy rendező virágkorában némiképp bezárkózott ugyan a művészet műhelyébe, de ekkor ajándékozta meg nézőit legszebb, legtisztább, leghatásosabb előadásaival. Nekünk, akik ezeket az előadásokat nem láthattuk és most elméleti Írásaival foglalkozunk: mit szűrhetünk le, mit okulhatunk belőlük? - ez az Írása a legtanulságosabb. Ez az Írás, amely nem nyilatkoztat ki,nemontja a határozott, öntudatos megállapításokat, csak kérdéseket tesz fel; de ezek a kérdések az egyetemes színház fejlődésének legfőbb kérdései.- 56 -