Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)
III. Kísérlet a szintézisre
Huszonnyolc év telt el, mióta utoljára találkoztunk Copeau-val; a büszke,szenvedélyes, egyértelmű alternatívákban gondolkodó fiatalemberből megfáradt, sokat csalódott, beteg, öregedő férfi lett. A fordulópontot voltaképpen az 1924-es év jelentette. Copeau, mikor 1919-ben kimerültén, de az újrakezdés elszántságával visszatért a kétéves amerikai vendégjátékról, habozva nézett szét Párizsban. A háború utáni évek lázas légkörében, az éveken át nélkülözött élvezetek kétszeresen mohó habzsolása közepette, a kibontakozó jazz-őrület, a dadaizmus és egyéb izmusok forgatagában - megismételhető-e a Vieux-Colombier csodája? Meg lehet-e fürödni kétszer ugyanabban a folyóban? Dullin, Jouvet, a társulat legjobb erői kirepültek a fészekből, önálló szárnyra keltek, a társulat megfogyatkozott. Az érdeklődés ugyan megvan, de az anyagi eszközök egyre szűkösebbek. Copeau, hiven önmagához, visszautasit minden kompromisszumot, minden segitséget a magánvállalkozók, de még az állam kezéből is és 1924-ben végleg bezárja színházát. Ugyanebben az évben jelentkezik először betegsége, amely majd sirba is sújtja és ekkor dúlja fel lelkét is a válság. Claudel, Péguy, Ghéon, a misztikus-katolikus Írók keresztapasága alatt megtér, mert valami abszolút megoldást keres. Egyértelműségre, egységre vágyó lelke gáttalanul veti bele magát a vallás látszat-megoldásába és barátja, Gide ezt a szörnyű Ítéletet jegyzi fel róla Naplójában: "Meglátogattam Copeau-t; zaklatott és nagyon komor. Panaszkodik a magány miatt, amelyet maga készített magának csökönyösen. Elutasított minden tanácsot és elérte, hogy legjobb barátai elhúzódtak mellőle... nem lehet nem elhagyni egy megszállottat." Az elkövetkező évek mindamellett sok érdekes alkotói kísérletet hoznak. A Cppeau-tanitványok, a- "Copiaux"-k társulata Burgundia vidékein, egyszerű közönség előtt lép fel éveken keresztül s ezeket a tapasztalatokat a mester soha nem felejtette el. Időnként fel-felruccan Párizsba, egjr-egy vendégrendezésre, meghívják Olaszországba,ahol főleg középkori misztériumokat rendez igen nagy sikerrel, megalapítja, hazája legszebb vidékein a szabadtéri játékokat - a ma egész Franciaországot behálózó fesztivál-sorozat tőle is- 55 -