Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A költő szabadsága és felelőssége
Az előbbiekben azt mondottuk, hogy a cselekményt a jellemek mozgatják. Ez azt jelenti tehát, hogy a hősnek ellenfélre van szüksége, hogy mindaz, ami a hőst fenyegeti, ami ellen harcol, egy másik emberben öltsön testet. Nem létező ellen a hős nem tud harcolni. A nem létező nem ellenfél. Az embernek a természeti csapások elleni küzdelme nem drámai. Drámai csak az a cselekmény lehet, amelyben a hősön kivül egy vagy több hihető ellenfél lép fel. Hogy a hős maga válik-e "vétkessé" vagy valamelyik ellenfél, az közömbös. De mindig e m d e r i vétek legyen az, amely közvetlenül a cselekvéshez és a döntéshez vezet. A katasztrófát ember idézi elő éa nem valamilyen nem létező hatalom. A KÖLTŐ SZABADSÁGA ÉS FBLBLŐSSÉGB Az eddig elmondottakból világosan kitűnik, hogy a művészet eszközeivel történő "utánzásnál" sosem lehet szó a valóság puszta lejegyzéséről, hanem csak alkotói megformálásáról, a választott művészeti ág törvényei szerint. Szzel cáfolja meg Arisztotelész Platón lekicsinylő véleményét a művészetről. Ugyanakkor rámutat, hogy a művész jelentősége magasrendü felelősségében rejlik. Uert amig a történetiró mindenekelőtt összegyűjti kora eseményeit, a költő ábrázolhatja azokat. Vagyis: ábrázolásával a valóságon túl az igazsághoz nyomul előre. így értendő Arisztotelész mondása: "A költészet filozófikusabb és magvasabb, mint a történelem." A költő életteli cselekvéseken át tárja fel és támasztja alá a nagy összefüggéseket. A költőnek még szabadsága is van a valósággal szemben, amelynek ábrázolására vállalkozott. Nem "a történelem feltámadását hirdető angyal", amint azt Hebbel kifejezi. Rendelkezik például a történelmi anyaggal szemben az összevonás szabadságával, és uj, figyelemreméltó viszonyokat létesíthet az események és az alakok között. 49 -
