Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A költő szabadsága és felelőssége
Ez a valóságtól elszakadó szabadság azonban olyan szabadság legyen,^ amely az igazságra törekszik. A költő nem élhet vissza vele, ás valamilyen kedvenc eszméje érdekében nem ferdítheti el a történelmet, amint azt előszeretettel teszik bizonyos történelmi drámák, amelyek végül is a téma történelem- és megismerésellenes aktualizálásához és a költő korával való párhuzamba állításához vezetnek. A drámaíró könnyebben feltárhatja korának döntő eseményeit és okozati összefüggéseit olyan mesén keresztül, amelynek látszólag semmi köze a szóbanforgó nagy eseményekhez. A kívülről nézve teljesen "magánjellegün-nek tűnő konfliktus jobban fel tud tárni Ós egyenértékűen jellemezni valamely történelmi kort, mint közvetlenül a kor egy "fő és államcselekmény"-e2^, amely jelmezesen vonultat fel történelmi személyeket. Az igazi drámairó valamely művészileg megformált valóság társadalmi igazsága utján bizonyít. /Romeo ás Júlia./ Az áldrámairó megkísérli, hogy ezt az igazságot a meséhez kapcsolt kiagyalt tendenciával pótolja, amelyet aztán "bebizonyít". Ezzel kapcsolatban a következőket olvassuk Schillernél /A tragikus művészetről/} "A tragédiának költői célja van, azaz azért ábrázol valamilyen cselekményt, hogy megindítson és ezen keresztül gyönyörködtessen. Ha a költő témáját e cél érdekében dolgozza fel, akkor éppen esért utánozhat szabadon: hatalmában áll, sőt, kötelessége, hogy a történelmi igazságot a költészet törvényeinek alárendelje és témáját a költészet igényei szerint dolgozza fel. Mivel azonban célját - a közönség megindítását - .csak akkor érheti al, ha a legteljesebb harmóniában működik a természeti törvényekkel, ezért a történelemmel szembeni szabadságának érintetlenül hagyásával, ugyanakkor a természeti igazság szigorú törvénye alatt áll. Ezt nevezik a történelmi Igazsággal szemben költői igazságnak, /szerző/ 2/ Haupt und Staatsaktion - jellegzetesen német barokk tragédia-fajta, /fordító/- 50 -
