Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A hős és az ellenfele

varázsuk - de dramaturgialiag szükségtelenek és a dramaturgiai felépítés gyengéit leplezik le. Pritz Brpenbeok1^ egy alkalommal röviden Így fogalmazta ezt meg: "Az egymással beszélő emberek viszonyának Jelenetről Jelenetre érzékelhetően kell fejlődnie, mégpedig mindig a főkonfLiktus éleződésének és elmélyítésének irányában." Amit a drámai szerkezetből tetszésem szerint kivehetek vagy áthelyezhetek,anélkül, hogy az egész épUlet összedőlne ettől, az fölösleges és drámaiatlan, mert - szigorúan véve - egyáltalán nem réasa az egésznek, Hagyon világosan kell azonban tisztázni; vajon egy, az első pillantásra talán oda nem tartozónak tűnő epizód élesebben megnézve nem járul-e mégis lényegesen hozzá az össz-szituáeié tisztázásához.

A BŐS ÉS ELLENFELE

A mese azonban nem válik egységessé pusztán azáltal, hogy osak egy hőse van. /Gondoljunk ismét az életrajzra, amelynek egységéről a hős is kezeskedik. Ez viszont azért nem drámai, mert az egyétlen hős sokféle cselekvésbe bonyolódik./

A döntő tehát mindig a cselekmény kérdése. Egységes a mese akkor is, ha a főoselekmény /a maga hősével/ még egy ellencaelekményt is előidéz, hiszen ez tulajdonképpen osak felelet a cselekményre. A cselekménynek és ellencseleleménynek: ez a dialektikus kölcsönhatása jellemző a drámai mesére. Ha ez az ellentét helyes erőviszonyon alapul, akkor a mesének megvan az egysége.A drámai mesét tehát akkor nevezzük egységesnek, ha minden történés a főkonfliktusnak van alárendelve, azt magyarázza, és azt viszi előre, és ha ez a főkonfliktus eldől, megoldódik*

^ BRPSHBECK, Prits /1897-/ Lessing-dijas német Író, színházi kritikus, /fordító/- 43