Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
Platón és Arisztotelész
természetesen nem szabad: emberi Borsokon keresztül kell ábrázolnia. A valódi dráma semmikápp sem elégszik meg a puszta felhívással áa követeléssel. A dráma megadja a lehetőséget a nézőnek, hogy az élet jelenségeiből felismeréseket és következtetéseket vonjon le. Az elvont eszményi alakok nem vihetik előre az embereket, csak kizárólag az olyan igazi emberi hősök, akikkel egytittérezve legyőzhetjük az ő és a saját gyengéinket. Az életnek a dráma segítségével való kiigazítása és megjavítása az élet valóságából kell,hogy kiinduljon - nem pedig valamiféle utópiából. Tanulságos megfigyelni, hogy az az eszme, amely nem az álét valóságából indul ki, a dráma uralkodó erejévé válva elkerülhetetlenül szétrombolja azt, és a nézőkre gyakorolt hatásét megszünteti. PLATÓS ÉS ARISZTOTELÉSZ így hát mindig újra megismétlődik a nagy vita, amelynek eredményeképpen Arisztotelész a költészetről szóló nézeteit megalkotta. Ellenfele Platón volt, aki szerint a valóság csak a tiszta nidean tökéletlen képmása.Arisztotelész ezzel szemben kora valóságának talaján állt. Az életet szemléli és innen veszi a mércét. Platón viszont kiagyalja az "ideális" államképet, amely ha megvalósulna, az arisztokrata urak állama lenne. Görögország állami életében a művészetek jelentős szerepet játszottak: tehát az Idealista kritikusnak is tisztáznia kellett funkciójukat. Ezt az Állam tizedik könyvében teszi meg. Az eredmény megrázó: itt jut el Platón mindannak éles elutasításához, amit még ma is a görög kultúra nagy vívmányainak tekintünk. Ezzel száll szembe Arisztotelész. Poétikája a válasz. Arisztotelész makedón orvos fia. I.e. 384-ben született, 18 éves korában Athénba megy, és Platón tanítványa- 10 -
