Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
Platón és Arisztotelész
leas, aki előkelő ősi athéni nemescsalád leszármazottja. Platán 347-ben meghal, és Arisztotelész hamarosan Klsázslába költözik, ahol Nagy Sándor nevelője lesz. 335-ben önállá filozófus-iskolát alapit Athénben. Nagy Sándor halála után l8tentalensággel vádolják,menekülnie kell. Kalkhlszba megy, ott hal meg 322-ben. A tiltakozás Platán mUvészetszemlélete ellen tehát saját legszűkebb környezetébál indul el. A politikáról ás a szónoklás művészetéről irt müvei után Arisztotelész - élete végefelé -, összeállítja előadásjegyzeteit a költészet lényegéről is. Sajnos, ezek csak hiányosan maradtak fenn. A tragédiával, az eposszal és a komédiával foglalkozik bennük. Ez az utolsó rész elveszett. A mű ésszerűen gondolkodó korról tesz tanúságot. Korának köszönhető felismeréseinek tisztasága, az a világos józanság, amellyel témájához közeledik, ösztönző ereje az organikus törvényszerűség megismerésének vágyából fakad. Fantáziáról és érzésről még nem esik szó; az antik gondolkodás Számára mindkettő a művészi alkotás természetes feltétele. Éppen úgy, mint az antik drámairás, természetesen Arisztotelész sem ismeri még a költői önábrázolás fogalmát /ld. Goethe Tasaojét/. Bármennyire fontosak is az emberi lélekábrázolás gazdagodásai az ókor után, mégsem tekinthetjük ezeket a drámai műalkotás olyan lényeges ’'elemeinek'1, amelyeknek hiánya Arisztotelész felismeréseinek értékét érzékenyen csökkentené. Minden olyan kornak, amely életét valóságosan kifejező drámairás megteremtésére törekszik, találkoznia kell Arisztotelésszel, gondolatait újra és újra végig kell gondolnia és a saját jelenére érvényesítve újra kimondania. Az antik gondolkodó a jelen bírálójává válik. Felismeréseinek nagysága nem utolsósorban abban rejlik, hogy egymástól oly távolfekvő történelmi korszakokra is alkalmazhatók.- 11