Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

Tömegjelenet

falusi aratás legnagyobb dologideje évszázadokon keresztül a forró déli bőséggel kapcsolódott össze. így ábrázolták klasszikus irodalmunkban és festészetünkben. Itt pedig a legnagyobb dologidő egészen szokatlan körülmények között zajlik, áttevődött az éjszakába. A felhevült, kifáradt és örömmel dolgozó emberek felett a csillagos ég és a villanylámpák fénye ragyog.

A szereplők rengetek olyan fényképfelvételt néztek át, amelyeken a cséplés fényszórók világánál történik, leutaztak kolhozokba és megnézték kolhozfiatalságunk munkáját. Mindez megdöntötte a faluról kialakult sablonos színházi elképzeléseket. A színészek megérezték ennek a képnek élethüségét, uj színeket fedeztek fel a kolhozéletben, uj vonásokat a kolhozban élő emberek külsejében.

Következésképpen több területen kellett kezdenem a munkát a szereplőkkel:

1. létre kellett hozni a szereplők életrajzát, méghozzá maguknak az adott népi jelenet szereplőinek;

2. meg kellett ismerkedni a cséplőgép munkájával és a cséplés technikájával;

3. helyzetgyakorlatokkal kellett folytatni a próbákat, amikor is a gyakorlatban mutatkozott meg és állta ki a próbát az adott népi jelenet szereplőinek fizikai közérzete és cselekvési vonala és amikor elsajátíthattuk azt a szerény szövegmennyisóget, amelyet néhány szereplőnek el kellett mondania.

A oséplést, vagyis a brigád minden egyes tagjának konkrét fizikai munkáját pontosan meghatároztuk: az egyik feladja a szekérről a kévéket, a másik eligazítja azokat a cséplőgépben, a harmadik a zsákokat cipeli a kicsépelt maggal a mérlegekhez, hol mérik, jegyzik, mások pedig az oszszekötözött zsákokat viszik ki a színről. Csak azt a munkát határoztuk meg és osztottuk fel, amely a darab szerint feltétlenül szükséges volt és amit a nézőtérről látni lehetett. Például a szalmát nem takarította el senki, mert azt- 63 -