Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A színész teremtette színpadi alak teljessége

Vannak azonban olyan színészek, akik mindig csak azt bizonygatják: "Itt van - úgymond - az alak és itt vagyok én, a színész, aki ábrázolja az alakot". Az alak ilyen elválasztásában egyesek még bizonyos elegáns alakoskodást is látnak. Szavakban elismerik Scsep-in és Sztanyiszlavszkij véleményét, a gyakorlatban azonban abban élik ki magukat, hogy saját maguk által kiagyalt alakokat formálnak meg,keltenek életre és ezt a formalista álláspontot - úgymond - "társadalmi" feladatokkal igyekeznek indokolni, bírálják az alakot, kigunyolják emberi hibáit stb. Nagyon gyakran találkozhatunk az ilyenfajta külső ábrázolással az úgynevezett szatirikus alakok megformálásakor, bár a szereplő felett kimondott "Ítélet" sohasem terjed túl a politikai vicc határán, hiszen a színésznek ebben az esetben a fő feladata az, hogy saját technikáját mutassa be, élénkké tegye a megrajzolt figurát, végső soron pedig megnevettesse a nézőt.

Ez érthető is. A vígjátékokban a színészi siker mércéje a nevetés és sokan úgy vélik, hogy a nevetés mennyisége átcsap a művészi alakítás minőségébe. Gyakran azonban elfelejtkezünk róla, hogy az igazi, mély és realista alak csak akkor sokoldalú, csak akkor tárul fel a maga teljességében, ha benne szervesen összeolvadnak mindazok a vonások

és színek,amelyeket az orosz mondással élve "a nevetés és a bánat" tartalmaz.

Az olyan fogalmak, mint az Ízlés, a mértéktartás nem változtathatatlan fogalmak és nem minden műfajban jellemzik a színészt. Gyakran előfordul, hogy ugyanannak a színésznek a tragédiában megvan a mértéktartása, a vígjátékban pedig nincsen meg.

A jómodornak, a finom Ízlésnek, az életszerűségnek és az igazságnak a mi színészeink számára a művészi alakítás legfontosabb kritériumává kell válniuk. A színésznek minden fajta művészi feladathoz az igazságkeresés hangvillájával kell közelednie.Miközben a színész a színpadon ezt vagy- 15 -