Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A színész teremtette színpadi alak teljessége
azt teszi, állandóan ezt kell kérdeznie magától: "Igazul cselekszem-e? Helyesen, az igazságnak megfelelően értékelek-e egy olyan eseményt, mint a pétervári revizor megérkezése /Revizor/? Hiteles-e, életszerü-e fizikai közérzetem az örömteli elbágyadás és fáradtság állapotában az aratáskor végzett kemény munka után. /Széles mező/? És bizony, megtörténik néha, hogy az életszerű igazság kérlelhetetlen kritériuma váratlanul és kegyetlenül becsapja a színészt. Épp úgy, ahogy semmiféle véletlenül előkerülő tény sem válhatik az életjelenségeket általánosító anyaggá az iró számára, bármilyen megbízható forrásából ered is és ahogy még a leglelkiismeretesebb irattárosból sem válhatik iró, éppúgy a színész számára is a színpadon való életszerű viselkedés elszaklthatatlanul összekapcsolódik azzal a viselkedéssel. amelyet az adott feltételezett körülmények között. az adott embertől várni lehet, ha az egész szerepét, nem pedig csak egy kiragadott .jelenetet veszünk figyelembe. Ahhoz, hogy a színész életszerűen viselkedjék szerepében, mélyértelmüen és pontosan kell felmérnie a feltételezett körülményeket és szinte madártávlatból kell néznie az ábrázolt embert. Csak ebben az esetben fogja tartalmazni az egyes részletek igazsága, az ábrázolt jellem egyes vonásainak igazsága a színész játékában az általánosítás, az emberről szóló mély igazság ellemoit. Éppen ezt vette figyelembe Sztanyiszlavszkij, amikor azt mondta, hogy a kis igazság ut a nagy igazsághoz. A kis igazságon keresztül, valamint a fizikai cselekvések igazságán keresztül az egyöntetűség megoldásához csak úgy iauet eljutni, ha a színpadi élet minden mozzanatának van valami célja és ha ez a cél összekapcsolódott az átfogó cselekvéssel. Másképpen kifejezve: minden részletet, minden jelentéktelen cselekedetet, minden mondatot az emberi jellem igazságának szempontjából kell felülvizsgálnunk, a mű alapeszméjének fáklyájával kell megvilágítanunk.- 16 -
