Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A teljesség érzéke

Előfordul, hogy a azInészak és rendezők bizonyos rokonszenwel formálják meg a színpadon általában a nlncstelenség, az anarchista lázadás érzéseit, nem törődnek vele, mikor és ml ellen és ki lázadozik. Ez pedig eszmei gyengeséget árul el, arról tanúskodik, hogy sok rendezőnek, sok színésznek nincs még teljesen kialakult világszemlélete.

Minden jó darab gazdag lehetőséget nyújt a színháznak. Vegyük például Csehov Sirályát.

 költői mü alapeszméje - véleményem szerint - a filozófus Csehov néhány gondolata; az élet kegyetlen, az életet az ember fiatal korában költőien szépnek látja, később pedig keménynek és szigorúnak. Áz élet sok munkát, sok türelmet és nem egyszer önmagunk legyőzését is megkívánja.

Ha a rendezők és a színészek felületesen elsiklanak Trepljov, Nyina és bizonyos mértékig Trlgorln, Samrajev és Szorin tragédiája vagy Arkagyina tragikomédiája felett, ha nem lelkesíti őket, hogy Csehov az életnek abban az időben egyedül értelmet adó munkára hívja fel az embereket, akkor a darab nem pompázhatlk soksziiüségének minden erejében; valami kimondatlanul marad benne, valami pedig feleslegessé válik.

Minthogy Csehov gyűlöli az aljasságot és mindig harcol ellene, a Sirályban is van elegendő anyag ahhoz, hogy az aljasságot és a kispolgári magatartást szégyenfához kötözzük. Könnyen megtörténhet ez, ha a színházat elsősorban ez a gondolat ragadja magával, á színészek egyenként és együttesen is elitélik a kispolgárt, megbélyegzik az aljas, az irigykedő, az öreslelkü embert, megvetik, mert elvesztette az élet oélját és értelmét. Ez a mondanivaló - igaz - Csehov mondanivalója is, de távolról sem meríti ki Csehov minden mondanivalójának tartalmát. Az Ilyen előadásban - akaratlanul Is - az emberek szatirikus szerepeltetése jut felszínre, pedig véleményem szerint a Sirály előadásának nem ez a főfeladata.- 114 -