Wolf, Friedrich: Az időszerű színházról - Korszerű színház 25. (Budapest, 1961)

Saját darabjaimhoz

"Vesszen, mi röptöd zavarná,

A törekvés meddő!

Ha dalolnál, ha hallgatnál,

Előbb csak élj, költő!"

Ez a Beaumarchais, az órás fia, aki legyőzte a királyt, aki a Figaróban ország-világ előtt megmutatta,hogyan győzi le Almaviva grófot a saját inasa, Beaumarchais, aki az V. felvonás hires nagymonológjában felirta a még láthatatlan trikolorra a forradalom Jelszavát a "születéssel járó előjogok" ellen, Beaumarchais, akinek a Szent Lázár börtönből való kiszabadulását a tüntető nép csikarta ki a királytól - ez a Beaumarchais a párizsi nép kedvence volt, és a Figaro 1784-as bemutatóján a párizsi nép hangja.

öt évvel később ez a Beaumarchais, aki közben spekulációi révén palotát emeltetett magának a Bastille-Jal szemben, egy hátsó ajtón át menekült el, miközben ablaka előtt a kézművesek, a Bastille bevétele után, dzsidára tűzve vitték a parancsnok levágott fejét,egy másik dzsidán pedig a királyné, "Madame Deficit" papirmasé-féjét sétáltatták. Meg sem állt egyenesen Hamburgig, évekkel később a reakcióval tért vissza Párizsba és évekkel azután meghalt, az ismeretlenségben, anélkül, hogy egyetlen jelentős uj müvet alkotott volna.

Mi történt?

Ez a szörnyű és tragikus "eset” arra indított egy mai drámaírót - aki nem egy hasonló /ámbár csekélyebb rendű/ esetet és balesetet megélt -, hogy megpróbáljon megbirkózni Caron de Beaumarchais nagytehetségü, meteorszerüen felröppenő és alábukó alakjával. Ez az eset arra ingerelte, hogy megbirkózzék a kérdéssel: elég-e egy iró számára pusztán a tehetség, különösen egy drámairó számára, akinek költői tanuságtétele a színpad fórumán ölt testet?- 92 -