Wolf, Friedrich: Az időszerű színházról - Korszerű színház 25. (Budapest, 1961)

Vitacikkek

gadáa, minden tagadás állítás" - akkor épp a tagadást teszi meg a dialektikus haladás hordozójává.Ó és iskolája Sartreral ellentétben nem csinált a puszta létből, az "egzisztenciából" uj misztériumot, uj istent, amely a semmibe, a nemlétbe vezet, hanem eleven viszonyba lépett ezzel az ellentmondásos, emberi-embertelen világgal. Marx Károly is felismeri: "Minden történés már magában hordja ellentmondásának csiráját." - de vajon miféle következtetéseket von le a világnak ebből a görgői arculatából? A hegeli jogfilozófia kritikájához Írott bevezetésében az ifjú gondolkodó ezt az élettől szikrázó mondatot Írja le: "E megkövesedett viszonyokat azzal kell táncba kényszeritenünk, hogy saját nótájukat huzzuk a talpuk alá!"X^

Miért érezzük mindezt fontosnak? Pontosnak, éppen ma? A mi berlini színházainknak ugyan mindig sikerül majd egyes virtuóz és kitűnő Ízléssel megoldott előadásokat létrehozni; ezek azonban, csillogó burkuk ellenére, belülről mindig üresnek tűnnek majd, vagy pedig hamis és megtévesztő gondolati tartalmat nyújtanak, és ezért a legtöbb darab, amely ma a kortársakat megtéveszti, tiszavirágéletü lesz. Minden irodalmi műfaj közül éppen a drámánál állhat meg önmagában legkevésbé az esztétikai forma. Sokkal inkább a tartalom a mérvadó a formaalkotás számára. A színház, mint társadalmi történés minden más irodalmi műfajnál inkább társadalmi problémákkal, követelésekkel és nézetekkel fordul a külvilághoz. Plautus ezt a mottót iktatja vigjátékai elé: "Ridendo corrigo mores" /Nevetéssel javítom az erkölcsöket/. Már ő, az ókori komédiaszerző is erkölcsi intézménynek tekintette a színházat. Arisztotelész pedig Poétikájában kijelenti: "A tragikum hatása éppannyira esztétikai, mint etikai jellegű." x

x/ Kari Marx és Friedrich Engels müvei I. kötet, magyarul, Budapest 1957, 381, old.- 68 -