Wolf, Friedrich: Az időszerű színházról - Korszerű színház 25. (Budapest, 1961)

Vitacikkek

mutatta nekem, hogy a második emelethez /ahol a hálószoba volt/ semmiféle lépcső nem vezet, csak egy erős kötél függ alá, s ezen kellett az embernek sportszerűen felkapaszkodnia. Esténként ezt a kötelet behúzták, "biztos védelemként az anyós és egyéb vendégek ellen". De még ez az anyós-elleni kötél is végéé soron, az építészet törvényeihez hiven funkciójában lépcső volt.

Természetesen én is hive vagyok a lényeget érintő kísérleteknek és pártolom azokat a drámai módszereket is,amelyek ilyen,jól működő köteleket iktatnak a hagyományos lépcsők helyébe. De hiába,a kötélnek akkor is ott kell lennie, hogy az egyik emeletről a másikra juthassunk. Vannak alapelemek, amelyeket csak csalással és blöffel lehet átmenetileg elhanyagolni. Az atommag-hasadás és az ezt követő láncreakció percek alatt romhalmazzá változtathat ugyan egy nagyvárost, de soha nem szüntetheti meg magának az atomnak szerkezetét és mozgástörvényeit. .Egyetlen Münchhausen se lesz képes rá soha, hogy ténylegesen saját hajánál fogva huzza kl magát a mocsárból. És az okság fogalmán belül sem lehet soha, Hume ellenére sem, a "post hoo"-ot "propter hoc"-kal felcserélni. A dráma pedig, hiven a maga társadalmi funkciójához, bármilyen szabad legyen is a lehetséges széles birodalmában - éppen az arisztotelészi értelemben a lehetségeshez, az emberi szükségszerűséghez és oksághoz van kötve.

A ma uralkodó óriási fogalmi zűrzavar azonban megmutatkozik a dráma anarchiájában is: a drámaiatlan blöff formájában, amelynek semmi köze sem az objektiváló "epikus színházhoz", sem Pirandello analitikus darabjaihoz vagy Strindberg álomjátékaihoz. Igaz, ezekben is voltak - már jó régóta - cselekvő halottak, emlékezetüket vesztett, kettős életet élő emberek; találkoztunk a lét rejtett mélységeivel, a cselekmény visszafelé forgatásával és az ironizáló narrátorral, aki a színpadi történést mint olyat a néző- 66 -