Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)
III. rész: A színházon túl. A népi ünnepségek. Általános következtetések
"A táncoló kedv kiveszőben van Franciaországban és főleg Párizsban, ahol, sanda intézmények számára fenntartva, immár csak Űrügye a szemérmetlenségnek. Nagyon helyes és erkölcsös volna, ha az ifjak úgy ismerkedhetnének meg a fiatal lányokkal, hogy ne az utcán találkozzanak, a zárt helyiség pedig veszélytelen lenne; végUl pedig a tánc gyönyörűség, igazi, eleven gyönyörűség, egyike a minden szempontból legegészségesebb élvezeteknek; igen alkalmas a vidámság felkeltésére és aligha fajulhat bUnné vagy káros szenvedéllyé. - Azt mondják erre, hogy a nép nem tud már táncolni? Meg kell hát tanítani rá."^^ "Hát ebbe a gyönyörűséges célba kell torkollnia civilizációnk fenséges erőfeszitéseinek?" - mondják majd fiiymélóan a mlivészek; "a népi színház és a népi művészet elnevezés egyértelmű a színház és a művészet megsemmisülésével?" - Talán. De nyugodjanak meg! Ez csak eszmény, ahová aligha juthatunk el valaha ia, mert olyan boldog életet feltételez, amelynek elérésével nem áltathatjuk magunkat. Korunk legnagyobb mUvéaze, Wagner, nem félt kimondani, keserű őszinteséggel, hogy "ha életűnk igazi élet lenne, nem volna szükségünk művészetre. A művészet pontosan ott kezdődik, ahol az élet végződik. Ha már az álét semmit sem nyújt számunkra, a műalkotáson át kiáltunk fel: "Ezt szeretném!" Nem értem, hogy juthat eszébe igazán boldog embernek, hogy művész legyen... A művészet annyi, mint bevallani saját tehetetlenségűnket... A művészet csak vágy... Ha visszakaphatnám fiatalságomat, egészségemet, ha élvezhetném a természetet, ha lenne asszonyom, aki fenntartás nélkül szeretne és lennének szép gyermekeim, odaadnám egész művészetemet! /65/ Eugène Morel: A népi színházak tervezete.
