Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

szétrongyolt plakátot hajt a szél; egy zsebrevaló aprópénz hull a földre; a kapaszkodó kéz lecsúszik az ablakpárkányról/, vagy akár a legigénytelenebb rövid filmburleszkkel, amelyet Chaplin a Mutual vállalatnak készített /Chaplin sztetoszkóppal vizsgál egy órát; két tucat bandita táncol ki és be egy sikátorból/.

A gyökeres különbség a két műfaj között képalkotási módszerükben rejlik.A film elsősorban vizuálisan megmutatja a maga képeit;a színpad pedig elsősorban kimondja őket. Mind a kettőnek van második módszere is - a szinpad törekedhet vizuális hatásra, a film bizonyos irodalmiságra; de a második módszer alárendelt jelentőségű, és mindkét műfaj oaak úgy virágozhat, ha arányait meg tudja tartani.

Ennek a különbségnek egyik műfajt sem szabad megnyomorítania. A befeléfordulás például mind a kettő számára lehetséges. A film azért, mert állandóan mozognia kell, még nincs gondolati ürességre kárhoztatva.A kamera felvillanó képek sorával megmutathatja,mit gondol valamely alak. És ugyanígy a színpadot sem kárhoztatják fizikai korlátái arra, hogy statikus legyen. Rendelkezésére állnak a szavak, amelyekkel mindent elevenné és mozgóvá tehet.

A film mozgása vizuális, a azinpadé verbális. Mégis, mikor elkezdődött a haro a közönség dollárjaiért, a szinhár, úgy látszik, soha nem szánta el magát, hogy saját fegyvereivel álljon ki. Mintha észre sem vette volna, hogy ott van a kezében az a fegyver, amelyet a film, mozgékonyságát féltve, nem mert használni. Örökké csak - és nagy irigységgel - a képek bűverején járt az esze; a szavak büverejéről teljesen megfeledkezett.

Pedig a szavak meg tudják részegiteni a közönséget. Az emberi emlékezetben mindmáig él az a pillanat, amikor Marlowe először kábított el egy csoportnyi Írástudatlan erzsébetkorit olyan pörölycsapások muzsikájával, aailyet addig még sosem hallottak. Egy nap gyanútlanul bementek a- 87