Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

is,egész a legutóbbi időkig, Svengali-szerü szuggesztióval tartotta fogra e tömegek figyelmét.

A színház pedig - a filmnek, mint a kassza verhetetlen bajnokának hosszú uralma alatt - szemmelláthatólag csak kétféle reakcióra volt képess /a/ vagy megfeszítette a kulisszák mögött minden erejét, hogy annyira hasonlítson a mozihoz, amennyire csak lehet, /b/ vagy ölhetett kézzel ült és pityergett.

Az utóbbi reagálással - panaszos nyafrgás azon, hogy az egész Igazán nem tisztességes dolog - nem érdemes foglalkoznunk. Ez úgysem vezette a színházat semmiféle irányba. De még csak részvétet sem keltett: az önsajnálat sosem kelt.

Az első reagálás viszont, amelynek legalább annyi érdeme volt, hogy tett valamit, mázsás tévedésen alapult. A színházi vállalkozók és a drámaírók tanulmányozták a mozivásznat, és - nem is egészen alaptalanul - úgy találták, hogy lenyűgöző hatásának forrása a villámgyors ugrási képesség az egyik valószerü színhelyről a másikra. A film egy szempillantás alatt változtathatja szolid és hihető háttereit, tehát a színpad, ha versenyképes szeretne maradni, próbálkozzék meg ugyanevvel.

Nagy napok virradtak ezután a műszaki gárdákra. Sorra ütötték fel fejüket az olyan darabok, amelyek tucatnyi különböző színhelyen játszódnak: mindegyik díszlet masszív, festői gondosan alkalmazkodtak a filmhez szokott szemhez. Hogy mégis folyamatosan,lélegzetelállító gyorsasággal válthassák egymást, kocsiszinpadok gördültek Jobbra-balra, fel és le, lihegve a maximális sebességért folytatott hajszától; forgószinpadok épültek és pörögtek vidáman; ami pedig nem fért már fel sem a kocsira, ism a forgókorong valamelyik részére,azt a színfalak mögül dobták be és illesztették össze pillanatok törtrészeire időzítve, ördögi ügyességgel. Még arra sem volt szükség, hogy ezenközben néha összecsapódjék a függöny; a diszletezők vaksötétben is le- 82 -