Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

zognak, mint az érzelem - abból születtek. /Nem szorulnak utólagos vitaminkúrára./ Maga a nyelv él, és minden törekvés, amely egyes részeit kategóriákba akarná szorítani, föltétlenül megölné.

A zárójelnek csak ott van helye, ahol nincs tartalom, mint a mi drámáinkban. Ha van tartalom,a zárójel csak erőszakot tesz rajta.

Azt persze csak 8 konvenció hiteti el, hogy Octavius Caesar abban a váratlan pillanatban képes lenne érzelmi reakcióit ilyen gyorsan rendbeszedni és ilyen fenséges szavakkal kifejezni. De micsoda pompás örökség ez a konvenció! A huszadik század drámaírójára már másmilyen öröklődött: azt kell elhitetnie, hogy gondolatjelekkel, kihagyásokkal és csendekkel helyettesítheti mindazt, amit Octavius érzett.

Shakespeare még nem ismerte a zárójeles gyorsírás hagyományát. /Meghal/ - ez volt számára körülbelül minden, amit használhatott. Kétségtelenül szerencséje volt, hogy kimondott szavakkal kellett megoldania feladatát.

És azt hiszem, jelentősen és ugrásszerűen segítenénk a huszadik századi drámán azzal az egyszerű megoldással, ha minden drámaírót egy székhez kötöznénk és azt követelnénk tőle, Írjon végig legalább egy olyan darabot, amelyben nincs /csend/, nincs " - " és nincs /egy kicsit pityeregve/.

5. Csak ballábbal előre

Érdekes, bár nem túl épületes látvány, ha megfigyeljük, hogyan próbált a szinház az utóbbi harmincegynéhány év alatt megküzdeni a konkurrenciával. A mozi 1*20 körül kezdte megörökölni a szinház elhidegült tömegeit, és azóta