Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

da nincsenek olyan darabjaink, amelyek feltűnően gyorsílte■üek lennének. Van sok drámaírónk,aki valamivel gyorsabban ir. Van néhány drámaírónk, aki kétszer ilyen gyorsan ir. De nincs olyan drámaírónk, aki ennél harmincszor - vagy hússzor, vagy akár csak tízszer - gyorsabban Írna.

Igazában nem is arról van itt szó, hogy minden drámaírónak megvan a maga sajátos tempója. Inkább arról, hogy a történelmi kor és a kompozíció stílusa előírja a tempónak valamilyen általános mértékét, s ezen belül apró egyéni eltéréseket enged meg.

A mai drámairó minden lépésében az óra kismutatójára esküdött fel. A kor,amelyben él, már régóta elfogadta,hogy az élet tudományosan mérhető felszínét tartsa tiszteletben. Ha ajtóról van szó,azt úgy kell kinyitni, ahogyan általában ajtót nyitunk. Ha társaság jön össze, mindent úgy kell tenni, ahogy ilyenkor szokás, az obiigát kérdésekkel: "Jónapot", "Hogy van?" és "Mit csinált azóta,hogy nem láttam?" Mindenre annyi időt kell ráfordítani, amennyi valójában kell hozzá, semalvel sem kevesebbet. Ha véletlenül egy árnyalattal kevesebbet fordítanánk rá, azt senkinek sem szabad észrevennie.

Shakespeare írhatja azt, hogy "belép Romeo",és Rómeója máris cselekedni kezdhet. 6 nem érzi kötelességének, hogy előbb elmondja, honnát jött Romeo, mennyi idő alatt ért ide, vagy ami azt illeti, tulajdonképpen hol van most pontosan. Ha érdekes jelenet következik, ez épp eléggé indokolja jelenlétét.

A mi "realistáinknak" azonban másképp kell dolgozniok. *

Meg kell szólalnia a kapucsengőnek. Zlég sokáig kell szólnia ahhoz, hogy valaki, a ház másik felében, meghallhassa, abbahagyhassa azt, amivel éppen foglalkozik ée néhány lépést tegyen, mig be nem ér a nappaliba. Több sietség valószerűtlennek hatna és holmi drámaírói fogásnak tűnnék. A szobalánynak, mikor megy ajtót nyitni, normális tempóban kell áthaladnia a színen; ha történetesen vigjá-12 -