Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

’örülök, hogy tetszik.’

’De még hogy. Egyszerűen - mennyei, ez az igazság!* ’Milyen kedves ez öntől,*

’Ez az őszinte véleményem. - Szúnyog nincs néha?*

’De, néha van.’

’Jaj, de borzasztó!’

’De mintha az idén nem lenne annyi, mint máskor. Nem igaz, Homer?’

’Csakugyan, ninos annyi.*

»Nem érdekesek ezek a dolgok? Az egyik évben rengeteg a szúnyog, a másikban kevesebb. Vagy az egyik évben rengeteg a hernyó, a másikban nincs annyi. Vajon mi lehet az oka?*

’Nem tudom. Te sem tudod, Homer?*

’Nem, én sem tudom.’

’Ugye nagyon érdekes? Pedig azt hiszem, a szúnyognak, a hernyónak meg a többi effélének is van bizonyos rendeltetése. Nem is léteznének, ha nem volna rendeltetésük.*

’én sem hiszem, hogy léteznének.’

’én sem hinném.’

’Mindez része valamilyen nagy tervnek.Valamilyen nagy - közös tervnek.*

Ez is lassuütemü drámairás /a szó még mindig Van Drutené/, de nagyszerű. A ’mennyei* szó ismétlődése olyan, mint valami andalító harangszó... n

Semmiképp sem lenne tisztességes dolog, ha ezt a Jelenetet az egész mai drámairás szimbólumaként használnék; Van Druten is a végletes lassúság példájaként hozta fel. Sőt azt sem különösen fontos kiemelni, hogy a darab megbukott; sikeres darab is akadt épp. elég, amely majdnem ilyen ütemben haladt. Azt hiszem, el kell ismernünk azt is, hogy a szekvenciának van bizonyos varázsa;ez a varázs álmositó, akár a ezunyogdöngicsélés, de azért kétségtelenül varázs.

Annyit azonban talán kimondhatunk, hogy az idézett részlet végletes példája egy olyan színpadi stílusnak, amelynek másik véglete nincs. Ez a darab feltűnően lassú;

11 -