Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
IV. Izületi csúz
ez a hatás mindig megkövetelte a meggondolatlanul száguldó vers verbális dühét, A képeknek az arcunkba kell robbanniok /Shakespeare-nél oly hirtelen robbannak, hogy mondattani értelemben nem könnyű lenyomoznunk éket,/ A szavaknak szines ttlzre kell lobbanniok és változó színekben kell égniük tovább} a ritmusok pedig vágtassanak addig, mig az óra tizenegyet nem Ut. Fülemet állandó káprázatban kell tartani, ha nem akarják,hogy elfordítsam, mielőtt az egész kavarodás réget nem ér. A vers valósággal arra termett, hogy megtakarítsa a drámairó Idejét s villámgyorsan lekösse a hallgatót. De legjellegzetesebb képessége mégsem a felületi robogás, sem az, hogy kábitóan rohanja meg az érzékeket. A vers legnagyobb, .erénye az, hogy nagyon mélyre tud hatolni. Le tud szállni a személyiségnek és az élményeknek azokba a rejtekeibe, amelyekre nincsenek megfelelő racionális címkéink, ki tudja bányászni az emberi lélekből azt, ami benne kifejeshetetlen. A vers elér oda is, mégpedig a szó szoros értelmében, ahol a próza már megszűnt. Tudósok évszázadok óta próbálják Hamletet prózára fordítani; még senkinek sem sikerűit. Hamlet titok marad - mégpedig a legkülönösebb fajta: közérthető titok. Addig, amíg magát Hamletet hallgatjuk, ninos vele semmi bajunk; csak akkor jutunk bajba, ha másokba hallgatunk. Hamlet titkos gondolatai titkos visszhangokat ébresztenek bennünk s kettőnk közt ott hömpölyög a vers képáradata. A prózának az a dolga, hogy eloszlassa a titkokat; a versé az, hogy megtartsa őket, de hátborzongató feszültséggel. A vers a szavaknak a szószerintinél sokkal mélyebb értelmet ad; e különös adottsága belépést nyújt számára olyan titokzatos régiókba,amelyekben a próza csak verejtékes és esetlen megközelítésekre képes; olyan régiókba,amelyeken a fényképezőgép egyáltalán nem tud áthatolni. A színháznak tehát a hatalmas mozival folyó újkeletű viaskodásában olyan fegyvere volt,amely nemcsak mozgékony-102
