Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

elkülönített szemelvényben sokkal több a költőiség és - ez is igaz - a mélység, mint az öldöklést kisérő sorokban.

De tegyük fel,hogy elsikkasztjuk az egész öldöklést. Tegyük fel, hogy ilyen nem is lesz a darabban, és ezt elejétől fogva mindenki tudja. Tegyük fel, hogy Hamlet valóban bénalelkü ember, alkatilag képtelen bármily elhatározó tettre.Tegyük fel, hogy egyszerűen "tétovázó” és ez a "tétovaság" lenne a darab jellemábrázolásának egyetlen tartalma. Befolyásolná ez vajon a monológokat?

Azt hiszem, megszűnnének létezni. A monológok az öldöklések körül forognak. Az erőszakos tettek igen sürgető szükségéből pattannak elő, és ezt a szükségességet nem hagyhatjuk figyelmen kivül. A monológok azért léteznek, mert Hamlet az öldöklések gondolatával foglalkozik, és mert az öldöklésekre bizonyosan sor kerül.

Sőt: épp az öldöklések fenyegető veszedelme,félelmetes és elkerülhetetlen volta készteti Hamletet arra, hogy jellemét pontosan meghatározza és teljesen feltárja. A monológok nem egy tehetetlenül önmagában vájkáló ember kínlódását tükrözik, hanem egy tevékeny, cselekvésre kész emberét, aki olyan tettre kényszerül, amelytől irtózik. Hamlet leikével nem született vele a seb,nem tette rabbá eleve. Újdonatúj seb ez, amely a darab minden egyes másodpercében frissen hasit bele a királyfiba, mégpedig hamisítatlanul valódi kés nyomán.

Hamlet nem akar cselekedni, de cselekednie kell. /Egyébként pontosan ez az, amit szituációnak nevezünk./ A cselekvés lehet nem kívánatos, de a cselekvés szükséges. Valaminek elkerülhetetlenül történnie kell, és ez a bizonyosság nemcsak a darabot viszi tovább, hanem magát az embert is átalakítja.

Hamlet korántsem áll egyedül a cselekvésben.Macbeth, ez a maga módján ugyancsak habozó természet, többszörös és a lehető legiszonyatosabb gyilkosságba sodródik. Meglehet,- 78 -