Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

Ián nem ostoba. Mikor kötelességtudó vendéglátóként elvittem az Esküvői vendéghez, készségesen elismerte azokat az erényeket, amelyekre felhívtam a figyelmét. Igen, a színészi játék érdekes volt. Igen, a gyerekek igazi gyerekek voltak. Igen, a díszlet nagyon szép volt. De végtére is "igazán nem volt benne sok fantázia, ugye?"

Nem tudta pontosan, miért, de elégedetlenül jött el az előadásról: ugyanúgy bosszankodott önmagára, amiért nem tudta átadni magát a darabnak, mint ahogy bosszankodott a darabra is, amiért az nem tudta magávalragadni őt. Ennyi kiváló tulajdonság együtt - hát akkor engem miért nem érdekel?

Amellett, hogy lapom hasábjain megpróbáltam kimutatni a Fényképezőgép vagyok érdemeit, számos barátomat még külön is felblztattam, hogy nézze meg. Egy sem akadt, aki megköszönte volna. Megint az óvatos, meglehetősen elgyötört helyeslés: igen, jól játsszák; igen, ez irodalom; igen,azt hiszem, bámulnom kellene. "De igazában nem fogott meg; biztos,hogy nem nézném meg újra; tiszta lelkiismerettel egy barátomnak sem tudnám azt mondani, hogy élvezni fogja." Ezek szakmán-kivüli, és nagyon értelmes szakmánkivüli emberek voltak, elég széleskörű olvasottsággal; olyanok, akik hallgatnak komoly zenét is, és csak válogatott filmeket néznek meg. Egyszóval az a közönség, amely eltűnt a színházból, és amelyet még néhány becsületes próbálkozás után sem lehet visszacsalogatni.

Mind a két darabnak — az Esküvői vendégnek és Van Druten müvének egyaránt - félreismerhetetlen értékei voltak, még pedig jobbára ugyanazok. A jellemzés mind a két esetben finom és komplex. Mind .a kettő állandó atmoszférát tudott teremteni. Az egyik nyelve nemesen költői, a másiké fájdalmasan érzékletes volt. Egy valami azonban hiányzott belőlük, ami a sokkal népszerűbb Vágy villamosában, állíthatjuk, megvan: az erőteljes konfliktus, az eleven mese.- 57 -