Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

I. Hogy állunk ma?

2. Az elavult mintakép Semmilyen drámai forma - akár jó, akár rossz - nem élhet örökké. A nagy görög színház, Istenszabáau hőseivel, takarékos szerkezetével és lirai kórusaival nem egészen nyolcvan év alatt kimerítette ihletét. Az erzsébetkori színház, tékozlóan bonyolult szerkezetével és zsúfolt köl­tői realizmusával alig ötvenöt év alatt adta ki erejét. A francia dráma legismertebb korszaka, amely magába ölelte Corneille, Molière és Racine egész életművét, negyvenkét évig tartott. Szék pedig drámairodalmunk eddigi leghatalmasabb, legtermékenyebb és legdinamikusabb áramlatai. Előfordult, hogy egyes kisebb jelentőségű áramlatok, talán pusztán a tehetetlenségi nyomaték révén, valamivel hosszabb ideig húzták« csaknem hetven évig tartott, míg a XVIII.századi Angliában sikerült kiszorítani a szentimentális vígjáté­kot. Plautus és Terentius viszont már csak negyven éven osztozhatnak, az angol restaurációé vígjáték napja pedig huszonöt év alatt áldozott le.x A lényeg mindebben az, hogy idővel minden drámai stilus és - ennek megfelelően - minden egykor igen hasznos mintakép felbomlik és eltűnik. Ámbár maga a színház, mint intézmény, meglehetősen nagy kort ért meg) megnyilvánulá­sai közül azonban egyetlen egy sem - gondoljunk akár a színpadi konvenciók egy bizonyos készletére, akár azokra az elképzelésekre, hogy mit lehet a színpadon ábrázolni és mit nem - éli túl soha a közönség legidősebb tagját. Bgy-egy színházi periódus eleven, de rövidre mért ciklusban fejti ki hatását, liládén ilyen kiírta ciklus a zAz angol restaurációé vígjáték a XVII.század második fe­lében virágzott, amikor Cromwell halála után, a purita­nizmus reakciójaképpen az érdeklődés ismét a színház felé fordult. A műfaj legismertebb művelői William Wycherley, William Congreve és George Parquhar voltak. - /A szerk./- 25 -T I

Next

/
Oldalképek
Tartalom