Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)
fájdalma hasit finoman a szivébe. Még száz lépést sem tett meg a színház küszöbétől és bár a választ is csak két hét múlva Ígérték, ő máris várni kezd, várni ... és ez az ember két teljes hétre elveszett! A remények összeomlása, majd az égigcsapó önáltatás - ez persze mind érthető. Nem baj, ha éjszakákon át nem alszik a fiatal szerző és gyűlölettel gondol a gyorsan futó időre, amely az ő szemében egy teknősbéka lassúságával mászik. Nem baj, ha elveszti étvágyát és az sem baj, hogyha a cigarettát véletlenül az égő felével próbálja a szájába venni...! Ez mind nem baj, ez mind elmúlik. Van azonban egy másik, valóságos veszedelem. Élt-éldegélt egy ember, evett, ivott,és többé-kevésbé minden rendben volt körülötte. Most azonban megirt valamit ...Ám ahelyett, hogy továbbra is úgy élne, mint azelőtt, türelmetlenül várja a még elképzelhetetlen jövőt. Minden számítását, élete minden dolgát ennek a jövőnek rendeli alá. Még a végén kiderülhet, hogy ez a kézirat fogja őt táplálni és enélkül a kézirat nélkül már el sem tudja képzelni további életét. Már nem is tudja elképzelni, hogy a jövőben keze munkájából éljen. Hiszen megirt valamit... Ha ezeknek a humoros soroknak a legcsekélyebb nevelő hatásuk lehet is, tiszta szivemből szeretnék egy tanácsot adni mindenkinek, aki Írni szándékozik vagy már megirt valamit; óvakodjatok a fentemlitett veszedelemtől! Hiszen ez csak unott napokat és idő előtti ráncokat okozhat az embernek. Az irodalmár sorsa, de különösen a drámairó sorsa komiszul játékos. A fiatal szerző másodszor is elmegy a színházba és úgy érzi magát, mint a legsúlyosabb operáció előtt álló beteg.- Foglaljon helyet. Leül.- Gratulálunk ... Mintha a torkát szorongatnék.- Az ön darabját elfogadtuk.- 27 -
