Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

Mindezek után már egyáltalán nem lényeges, hogy a színdarabon "még egy és más Javítást kell eszközölni" és az egész harmadik felvonást át kell Írni ... Hiszen a darabot elfogadták és Játszani fogják ! ! ! És most már ugyanazok a színészek, akiket a szerző még nemrégen csak úgy a színház társalgójában látott, remek hangjukon a mi szerzőnk szövegét olvassák fel a szövegkönyvből - micsoda kínzó boldogság!

A szerző azt irtás "igen", és a csodálatos művész azt mondja: "igen"; a szerző azt irta: "nem", és az utolérhetetlen művésznő azt mondja: "nem". Hát nem csodálatos? Azokat a szavakat mondják,amelyeket te Írtál le. A te szavaid, a saját szavaid, te szülted őket! És a fiatal szerző valósággal kínlódik a vágytól, hogy megöleljen valakit, vagy bármi módon kimutassa gyengédségét.

Ebben a pillanatban, amikor szerzőnk ennyire szemkápráztató benyomásainak hatása alatt áll, a színészek közül valaki megáll a szöveg olvasása közben és igy szól a rendezőhöz:- Miért ezekkel a szavakkal? ... /és felolvas egy mondatot a szerző szövegéből./- Ezek a szavak feleslegesek, sablonosak.

A szerző remeg a dühtől, a rendező azonban udvariasan megkérdezi:- A szerzőnek nincs kifogása ellene, ha kihúzzuk ezt az egész Jelenetet?

A dühös, sértett és izgatott fiatal szerző természetesen tiltakozik, a színháziak azonban odafigyelnek is, meg nem is. Elég az hozzá, hogy a színdarabból mintegy másfél oldalt áthúznak piros ceruzával.

A próbáról a szerző összetört lélekkel távozik és úgy érzi, most megsértették. Számára most már Shakespeare, Molière, OsztrovszkiJ a nagy pályatársak, akiktől természetesen tanulni kell, de akiket "kritikusan kell elsajátítani" . A fiatal szerző rohamléptekkel nő és érik.- 28 -