Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

semmi sem történik úgy, ahogy ezt a szerző szeretné. Az is előfordul, hogy az emberek és a tények meghaladják a szerző tehetségének erejét. A saját képzelőerőnk mindig bennünket szolgál, az élet azonban semmilyen "szolgálatot" nem tesz egyetlen szerzőnek sem.

Végső soron a drámairónak a jelenlegi alkotó módszerek mellett nagyon, de nagyon sok olyan munkát kell elvégeznie, amelyről senki sem tud: megfigyel, kérdezősködik, kutat, emberek tucatjaival ismerkedik meg, köztük él, velük eszik, iszik, tanulmányozza életüket, munkájukat, elsajátítja nyelvezetüket, igyekszik megérteni vitáikat és konfliktusaikat, behatol törekvéseik és céljaik világába. S mindez csak arra szolgál, hogy megírjon egy színdarabot, amely méreteiben nem több négy nyomdai Ívnél és egy három órás előadásnál, amelybe nem jut be még egy századrésze sem annak, amit a szerző az életből összegyűjtött.

Ezért nehéz megirni az olyan színdarabot, amelynek anyagát a való életből merítették. Az ilyen színdarabok viszont eredetien ujszerüek lesznek, előreviszik drámairodalmunkat, gazdagítják színpadi művészetünket, ellentétben a csinálmány színdarabokkal, amelyek - még ha csillogóan Írták is meg őket - nyomtalanul eltűnnek.

Vera Panova Néhány gondolat mesterségünk technológiájáról cimü cikkében számunkra, drámaírók számára nagyon fontos kérdést vetett felt a cselekmény kérdését. Ezt a kérdést nálunk úgy összekeverték, hogy jobban már nem is lehetett. A zűrzavar már olyan nagy, hogy egyesek a tökéletesség mintaképének tartják az olyan ügyesen megirt színdarabot, amelynek cselekménye belefér egy díszletbe és öten is el tudják játszani.

Mellesleg a cselekmény nem kézügyesség, nem kitalált büvészfogások és váratlan trükkök eredménye, nem az érdekfeszités eszköze. A cselekmény az események, az összeütközések egyszerű, természetes,tehát élettel teli szövevénye, amely az alapvető konfliktusból, azaz a darab lényegéből fakad. Emellett a cselekmény nem holt fogalom. A burzsoá- 19 -