Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

szólít fel bennünket, hogy tanuljunk a klasszikusoktól, valószinüleg a Lear király jár az eszében, a szélvészt, a vihart, a pusztában egyedül kóborló Leart képzeli el... átérzi a jelenetet és azt mondja: "tanuljatok a klasszikusoktól." És látom, hogy ez az ember, aki nekem azt mondja, hogy tanuljak Shakespeare-től, összekeveri a tanulást az utánzással. Tetszik neki a Lear király művészien és mesterien kidolgozott bonyodalma, és azt gondolja, hogy mások ezt nem értik. Azt szeretné, ha minden színdarabban ugyanilyen bonyodalom lenne. Ez a kritikus nem tudja felfogni, hogy azok az emberek, akiket én a mi reális valóságunkban látok, tanulmányozok, akikről irok, semmiféle okot nem szolgáltatnak rá, hogy utánozzam Shakespeare Lear királyának bonyodalmát. Azok pedig,akik nem tanulnak, csak vakon, gépesen utánoznak, csak saját müveiket teszik tönkre.

A drámairodalomban nagyon fontos a stilus,mert hipnotikusan befolyásolja és formálja a tartalmat. Ennek megfelelően a forma kérdése elvont, különleges kérdésből napjaink mélyen ideológiai jellegű kérdésévé válik.

Elmarasztalnak bennünket meseszövésünk leegyszerüsitettsége cimén. Azt hajtogatjuk, hogy csináljunk bonyolult mesét. Mellesleg a Jegor Bulicsovban sincsen olyan bonyolult és kicirkalmazott meseszövés, olyan különleges fordulatosság, amilyenre ezek a "szakemberek" szeretnének rábeszélni bennünket.

Gorkijnál nem találjuk meg azt a "bonyodalmat" sem, amelyet olyan gyakran emlegetnek nekünk és amelyre példaképpen Scribe-et hozzák fel. Itt ellentmondás keletkezik, amely felett nem ártana elgondolkoznia egynéhány kritikusnak. A mi közönségünk Gorkij színdarabját feszült érdeklődéssel kiséri; számunkra, drámairók számára a Jegor Bulicsov. ez a zseniális szindarab a maga végletekig egyszerű meséjével fáklyaként világítja meg az utat.

Lám, ezért mondom, hogy miközben a klasszikusoktól tanulunk, szüntelenül tanulnunk kell az élettől is. Meg- 15 -