Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
III. A színház és a film néhány konvenciájáról
2. Röviden... Hogy személyes tapasztalatomból bizonyos közérdekű következtetéseket levonhassak, gyakran kellett emlékeimhez folyamodnom és első személyben szólnom. Keltsen elnézést az olvasókban az a gondolat, hogy színész vagyok, nem pedig iró, ób olyan módon tárom fel magam, ahogy a színész tárja fel magát játék közben. Az az értelmes és jóindulatú olvasó, akinek e sorokat Írtam, bizonnyal nem veti majd szememre a bizalmas hangot; hiszen az emlékek és feljegyzések között kiolvashatja módszerem célját, amely inkább emberi, mint intellektuális. Én egy általános színházi koncepció kifejtésért törekedtem, márpedig a színházban a legfontosabb az, ami emberi. A mi művészetünkben véleményem szerint nem egyetlen igazság van, hanem egymásba ütköző, összecsapó és egymást kölcsönösen kiszorító Igazságok. A különféle irányzatok állandó harcának köszönheti a színház, hogy eleven, örökösen fejlődő művészet marad. A fiatal színésznek adott tanácsaimban arra törekedtem, hogy oktatását néhány lényeges alapelvre vezessem viszsza, amelyek minden drámai műfajban érvényesek és ugyanakkor igyekeztem aláhúzni, mekkora Jelentőséget tulajdonítok emberi fejlődésének és általános műveltségének. Mindennek az az oka, hogy elsősorban egyénisége kifejlesztésére törekszem, mert jól tudom, hogy mihelyt dikciója helyes, teste megfelelően hajlékony lesz és mihelyt érzi, mit jelent "egy szituációt eljátszani", akkor eleget fog tudni mesterségének (ne mondjuk még, hogy művészetének) technikájáról ahhoz, hogy színpadra lépjen. A többi, mindaz, amit nem lehet megtanulni, csak megszerezni lehet - az emberen múlik; azt önmagából kell merítenie. És minél gazdagabb lesz ennek az emberszabású színésznek gondolat- és ismeretvilága, annál érzékenyebbnek és mélyebbnek látjuk majd játékát. Természetesen nem tudományos vagy tisztán didaktikai ismeretekről van itt szó, hanem a minden igazi műalkotásban ott rejlő mély emberi- 90 -
