Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
III. A színház és a film néhány konvenciájáról
igazság ismeretéről. És "emberin" a szó jelentéstani ellentétét, az "embertelent" ís értem; gondoljunk oeak Shylockra. Könnyű ma, az "atombomba korszakában" bírálni ezt az én parancsoló erejű igényemet az emberi iránt. Mégis ezt tartom a színház igazi táplálékának, sőt, úgy kellene mondanom, a színház alapanyagának. Miért nem elégít már ki bennünket ma a melodráma? Azért, mert a melodráma mechanikus építmény, amely nélkülözi az igazi emberi tartalmat. Drámai formája gyakran kitűnő, de tartalma szegényes és jellemei hamisak. Viszont az erzsébetkori dráma, kiváltképpen Shakespeare, és sok esetben a spanyo1.dráma la egyesíti ezt a két erényt: a formának a helyzetek mélysége által megerősített drámaiságát és a jellemek igazságát. Ezért az én szememben Shakespeare és Molière a szinház igazi varázslói. Éa ezért hiszem szilárdan, hogy az a rendezés, amely nem az emberi ismeretek meleg forrásából szökik fel, bármily sikerült legyen is technikai szempontból, mindig hideg marad. Meglehet, hogy csodálják, meglehet, hogy tetszik is a közönségnek, de megindítani senkit sem fog. A szinház tele van olyan titkokkal, amelyeket a legravaszabb teoretikusok sem tudnak soha megfejteni. Ha szembenézünk ezekkel a problémákkal, valami mély alázat fog el és a gyakorlat arra tanit.hogy inkább fejthetjük meg őket szívvel, mint biráló aggyal. Minden elmélet vitatható; minden darabnak,amely sikerrel valósítja meg a magaválasztotta formát, igaza van; de ha tévednek, ritkaság, hogy ennek a tévedésnek a bennük finomabb vagy durvább formában kifejeződő emberi, tartalom legyen az oka. Hiszen, édes istenem, végső soron még a melodrámának is volt bizonyos drámai értéke, ha sikerült megrikatnia a kis Mariskát; mert ez a derék kislány hitt a hamis jellemekben, a hatásvadászó és valószerűtlen szituációkban. Corneille-nél az emberi és az embertelen kölcsönösen hozzájárul egymás kiemeléséhez; példa rá a Cldben Rodrigo és- 91 -
