Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)

I. Jegyzetek és emlékezések

A gesztusoknak valami határozott, éles hangsúlyt adnak, amelytől ezeknek teljes jelentősége érvényesül, Ha a színész "megrugja" partnerét, a valóságban hozzá se® ér; de a mozdulat végrehajtása oly pontos és találó, hogy erőteljesebben kelti fel a brutalitás hatását, mintha valóban végigvinné. Ha lesújt kardja élével, alig érinti az ellenfél testét, de a száraz kis mozdulat, amellyel jelzi, hogy most huzza ki fegyverét a sebből, annyira igaz, hogy valóban érezzük, hogyan hatol be a vas a hús mélyébe.

Más, szuggesztiv hatású gesztusok az istentiszteletet végző pap rituális mozdulataira emlékeztetnek. A japán színész teste nemcsak hogy olyan hajlékony, mint a legügyesebb táncosé, hanem, úgy tetszik, a színház formálta ki a színház számára. Mindenkori mesterének régebben nemcsak tudását, hanem nevét is átvette és ez az iskola a lehető legnagyobb mértékben specializálta; bennünket viszont arra tanítottak, hogy óvakodjunk mindentől, ami "teátrális",sőt gyakran arra is, hogy lenézzük mesterségünket. Mi végignéztük, hogyan diadalmaskodott a színpadon a naturális valóság; a japán színházban, épp ellenkezőleg, a technikai tökéletesség a színész fő célja. A japán szinész elsősorban nem értelmi lény, hanem szerszám, amelynek mechanizmusét szüntelenül tökéletesíteni kell.

Csak egy kicsit kell közelebb kerülnünk ezekhez az emberekhez, hogy meglássuk: mennyire megszállottjai művészetüknek. Valósággal úgy látszik, ha nem játszhatnának többé,

élni sem élnének tovább.

Sokat tanultak a bábművészeitől és a maszkjátékoktól. A szinmüvészetnek ez a magasrendü formája mély nyomokat hagyott rajtuk és minden bizonnyal neki köszönhető, hogy testük gyakran az arcnál is ékesebben szóló kifejezési eszközzé vált.

A maszk alkalmazása sajátos módon egybeesik a színház legszebb vagy mindenesetre legkifinomultabb pillanataival.- 39 -