Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A pantomim stílusa - A PANTOMTMUS JÁTÉKA

A pantomim összes technikai gyakorlatai a szubjektumnak az objektumhoz való viszonyára vonatkoznak .A szubjektumon kivül levő objektum előirja az előbbi stílusát és ritmusát; a szubjektum, vagyis a test, aláveti magát az objektumnak és ezáltal megintcsak létrehozza az objektumot. (Megteremtjük az erőt, ami ellen harcolunk.) A pantomim szakadatlan alkotás és mint minden alkotás, harc. Az objektum, melyet meg akarok teremteni, rákényszeríti testemre a maga sajátszerűségét, festem ily módon az objektum szolgája lesz és megintcsak életre hívja az objektumot. A pantomimus teste a magateremtette objektum alárendeltje. Nincs önmagáért való mozdulat. A mozdulat lényegét nem a szépség, hanem a cél határozza meg. A mozdulat szükségszerűséget feltételez* Kivülről gerjesztik és dinamikusan tör ki belülről. A rajtam kivül lévő objektum ingerel engem, a szubjektumom érzékeli ezt az ingert és azzal reagál rá, hogy - az objektum és a szubjektum között kapcsolatot létesítő - mozdulatot hoz létre. Vegyünk egy konkrét példát. Egyenesen állok. A tekintetem körbe kalandozik. Hirtelen megpillantok egy virágot. Megakad rajta a szemem. Ez a virág mint objektum ingerel engem, belémhatol, miközben engem látásom vezet. - Megkívánom ezt a virágot: a testem, mint dinamikus középpont vonzódik hozzá. Már nem látom a virágot, hanem nézem. Megszületik a visszafojtott lélegzet kifejezése. A vágyam, agyam közvetitésével, kiváltja azt az ideg- és izomtevékenységet, amely rábírja a kezemet, hogy leszakítsam a virágot. Ezen a ponton kezdődik a mozdulat: szikraként pattan ki a dinamikus középpontban, és mint elektromos áram, végig halad a vállamon és a karomon, a kezemig, hogy végül az ujjaimról átugorjék a virágra. Létrejött a kapcsolat as objektum és a szubjektum között.