Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A pantomim stílusa - A PANTOMTMUS JÁTÉKA
A mágikus történést, amely alatt az objektum a szubjektummal való kapcsolat következtében életrekel, a tartás (attitude) huzza alá: rövid pillanat, amikor szünetel minden mozgás, amikor visszafojtjuk a lélegzetet* Csúcspontjához érkezett a mozdulat emelkedő görbéje. Egész magatartásomat a virág határozza meg. Azonosul vele. A pantomimus azonosul az objektummal, amelyet megteremt. Letépem a virágot. Ez a virág, amelyet nagyon gyöngéden tartok a mutatóujj am és a hüvelykujjam között, magam felé irányítja a kezemet. Ugyanakkor szubjektumom, a dinamikus középpont igyekszik e felé a virág felé (az egyik elébe megy a másiknak). Szemlélem a virágot, **belélegzem". (Az ember nem szagolja a virágot, hanem beleié gzi.) Azóta, hogy a virágot letéptem, a mozdulat görbéje most éri el második csúcspontját: Én vagyok a virág. Objektum és szubjektum egy és ugyanaz. Odaadom a virágot: Az a vágyam, hogy átadjam. Szubjektumom, most eggyé válva az objektummal, uj objektumot keres: azt a személyt, akinek oda akarom adni a virágot* Ha valamit odaadunk, egész testünkkel fordulunk afelé, akinek azt meg kell kapnia* Nem a kezem kínál fel valamit, a kezem csak összekötő végtag a szubjektumom mint adományozó és az objektum mint elfogadó között* A virágot elfogadják: azzal a ténnyel, hogy a virág elhagyja a kezemet, megteremtem a partnert* Ujjaim kinyiinak és felengednek. A funkciójától megfosztott kar lehanyatlik. - A cselekmény befejeződött.