Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
Székely György dr. bevezetője
À felszabadulás után nálunk Magyarországon is Igen nagy sikert aratott egy film, a Szerelmek városa , amelynek főszerepében Jean-Louis Ba rra ult egy hires pantomimmüvészt keltett uj életre, a XVIII. század párizsi szin, házalnak ünnepelt alakját, Debureau-t. Ez a filmsiker hivta fel először a figyelmet erre a különleges szlnjátéktipusra, amely körül viták egész sorozata, egyéni és csoportos kísérletek több-kevesebb sikerrel járó próbálkozása indult el* A viták akkor is, azóta is néhány fonto sabb kérdés körül kristályosodtak ki. Ezek közé a problémák közé tartozott, hogy vajon van-e a mi korunkban létjogosultsága a pantomimnak, mint önálló művészi ágazatnak?01yan formában is felvetődött a kérdés, hogy vajon ez a régi forma a mostani felelevenítésben csak mint a régi megismétlése, vagy pedig uj tartalmakat és uj formai megoldásokat kialakítva jelenik-e meg? Talán mindmáig tisztázatlan a pantomim meghatározása és helye a teátrális, emberábrázoló művészetek világában. Vitatottak és tisztázatlanok határai is, amelyeket a különböző alkotók és csoportok átátléptek*érintkezési pontjai a tánccal (legyen az balett, mint például Harald Kreutzbergnél), a mozgásmüvészettel (Martha Graham modem balettje, vagy Maurice Béjart uj mozgáskészletü dramatikus táncjátékai) és néha a drámával (artikulálatlan vagy esetleg artikulált megszólalásáig) . Az olyan fajta meghatározás sem elegendő, amely a pantomimet "a jelentéséé mozgás" körére korlátozná, hiszen a különböző absztrakt kísérletek, vagy a "mime pur** éppen a közérthető jelentőséget vonja ki céljai közül. Itt merülnek fel a szinjátéktípus tartalmi problémái is. Az a tapasztalat, hogy az alkotók túlnyomó része az öncélú észtétizálás és egy dekadens dramaturgia lehetőségeit igyekezett kiaknázni. Ezek a törekvések azonban látható módon zsákutcába vezettek: részben szentimentális, « részben pesszimista vagy éppen patalogikus megoldásokat kerestek és találtak. Ebbe a zsákutcába még olyan világhíres alkotók is belekerültek, mint Marcel Marceau, a Bip-figura megalkotója vagy akár a lengyel Tomaszewski, a cseh Fialka és több magyar kísérletező. j Nagyon valószínű, hogy a pantomim a közeljövőben elsősorban mint a színpadi emberábrázolás magas fokú tuda-
