Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A további fejlődés és a lehetőségek

tie Franco-allemand Léonce és Léna előadása is (Wolfram Hehring és Grillon csaknem ortodox Decroux-stilusban rendezte) kitűnő példákat nyújt erre* As absztrakt mozgás azonban igen könnyen elveszíti a közvetlen kisugárzást Mme GrilIonnak is, Decroux egyik legjobb tanítványának, aki Büchner Valerie ját testesiti meg, azok a legerősebb pillanatai » amikor naiv bohóccá alakul át* Ha viszont a csoport csak keretül szolgál a szólistának, miért ne lehetne teljes egészében lemondani a keretről? Az üres színpadon egyedül álló mimus kisugárzása minden esetben erősebb* A szólistáknak elhisszük a naivitást - a csoport viszont megszünteti az egyes személyiség meggyőző erejét, hatása vagy a koreografikus konstrukción keresztül érvényesül (és ez a balettban sokkal tökéletesebb, mert absztraktabb!), vagy a cselekmény gondolati tartalmán keresztül, és ebben a beszélő színházé a fölény. A marceau-i mimudrámák vizsgálatának az alábbi peszszimista következtetéshez kell vezetnie: Korunkban már nem valósitható meg a "nagy pantomimszinház" álma. Csak a bohóc naivitása adhat a mai közönségnek valami mást, izgatóan ujat* az esztétikai-technikai tökély és a gyermeki kecsesség, a marionett, akinek lelke van* És ez Marceau nagy felfedezése; a neve BIP* Pantomim a beszélő színházban A szép Baptiste számos tisztelője illette azzal a szemrehányással alakítóját, Jean-Louis Barrault-t, hogy megszólalásával elárulta a pantomim nemes művészetét, amelyben olyan páratlan tökélyre tett szert. A valóságban Barrault a szélesebb teret kereste és meg is találta* Jóllehet, a beszélő színházban elvess a hallgatás poéti-