Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A pantomim jelene

ségre kevésbé magával ragadóan hat, sőt, egyesek azt vetik a szemére, hogy hideg - az intellektuelt viszont, a kritikusan reagáló hozzáértőt lelkesedéssel töltheti el. Nála nem a zseni vulkánikus kitörése hat, hanem a forma magas müvészisége, a mesterségbeli tudás, a tudatos megformálás. Denis Diderot az első, aki világosan kidolgozta ezt az elméletet. Szinész paradoxon (Paradoxe sur le comédien - 1788) cimü müvében a racionális felfogást szembeállítja a "romantikussal" (valójában a rokokó érzelmet hangsúlyozó művészeti felfogásával!). A szinész ne a "sensibilité-t (Lessing forditásábanx "magánérzelmet") tegye ábrázolása alapjává, inkább hűvösen és nyugodtan szemléljen és a természeti minta után alkosson - inkább feje legyen, mint szive* "O'est l»extréme sensibilité qui fait les acteurs médiocres, c'est la sensibilité médiocre qui fait la multitude des mauvais acteurs; et c'est le manque absolu de sensibilité qui prépare les acteurs sublimes. Les larmes du comédien descendent de son cerveau* (A túlzott érzelem szüli a középszerű színészt, a középszerű érzelem hozza létre a rossz színészek sokaságát; csak az érzelem teljes hiánya teremt nagy színészeket. A szinész könnyei az eszéből peregnek.••) És nem találkozunk-e újra a diderot-i színésszel Strehlernél és Brechtnél is? "...miközben megrendít bennünket, önmagát figyeli, és egész tehetsége abban rejlik, hogy ne érezzen - ahogy esetleg ti feltételezitek -, hanem kincs pontossággal adja vissza az érzés külső jegyeit. A fájdalom kiáltása már előre a fülébe cseng. Kétségbeesésének a mozdulatait kívülről megtanulta és a tükör előtt begyakorolta. Pontosan tudja, melyik pillanatban huzza elő zsebkendőjét, mikor folyjanak a könnyei - és pontosan annál a szónál, annál a szótagnál jönnek elő ezek a könnyek, nem korábban és nem is későbben. Hangjá-