Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A pantomim jelene
szen alapként a decroux-i gimnasztikát feltételezi. Persze jól ismerik-a kínai színészek is (amint például a pekingi opera bemutatta Pantomim a folyón is bizonyitja), és talán a régi rómaiak előtt is ismeretes volt, hiszen "lefestő"mozgásaik hiresek voltak. Az európai színpadon mindenesetre Decroux fedezte fel - tanítványai nagyrészt ennek köszönhetik meglepő sikereiket. A modem színházban a "lefestő" mozdulat ismét a ssinpad fontos alkotóelemévé vált (még akkor is, ha Decroux technikáját nem mindig ismerik) . Thornton Wildernél ez helyettesíti az egész diszletet, Brechtnél komédiázó formát kölcsönöz a dialektikus színháznak; mindenekelőtt azonban a "könnyű múzsa", a sanzonénekesek, a musical fedezték fel komikus lehetőségeit; mint ősrégi vásári elem, benyomult Carl Orff mimikus játékaiba is. Analitikus eszközökkel épül fel Decroux-nál a másik, a már Engel által ismert mozgásfajta, a "kifejező mozgás" is. Az ő "mime subjectif "-je, éppen ugy, mint Engel "kifejező" mimusa, jellemeket ábrázol - ezt a művészetet már a régi görögök kialakították. A "mime subjectif", elvileg, ugyancsak a fiziognómia megfordítása; abból a felismerésből Indul ki, hogy meghatározott kifejezési formák meghatározott jellemtulajdonságoknak, az egyéni temperamentumoknak stb. felelnek meg - hiszen ezen az elven alapszik az egész kifejezéstudomány (grafológia, flziognómia stb.). Ezen belül a pillanatnyi állapottól (hangulatok stb.) a személyiség lényegéig (jellem, hajlamok), az egész kifejezési skála pa r tomimikusan ábrázolható.Legjobban talán Marceau Közkert jével (Jardin public) illusztrálható ez a "kifejező" mozgást Marceau teljesen egyedül ábrázol alakokat, akik valamilyen nyilvános parkban sétálgatnak, egyik maszkból a másikba bújik, és ilyen módon a legkülönfélébb jellemeket ábrázolja - koldust és dölyfös embert, szentéskedőt és szkeptikust, utcakölyköt és romantikus szerelmeseket. Ugyanakkor ez a "subjectif"