Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A pantomim jelene

mozgás is rendkívül művészien építhető fel .Példaként szolgáljon Barrault Betegség - Haldoklás - Halál cimü kompozíciója (Jean Dorcy után) : "A mellkas hirtelen felemelkedik - a jobb kar az ég felé nyúlik, egy másodpercig teljes mozdulatlanság. a kinyújtott kar hanyatlani kezd, a tenyér a fold felé fordul, lassan, nagyon lassan, a kar lehanyatlik a fej, a nyak, a mellkas előtt az élet lassan kialvóban." Ebből világossá válik, milyen tudatosan átgondolt a mozgás és a ritmus. Hasonló stúdiumot dolgozott ki később Marceau is, Az Ifjúság - érett kor - öregség - Halál útját. Éppen a "mime subjectif** esetében derül ki, hogy a lényegbeli kifejező erő mennyire a törzsön alapszik; a kar és a láb csak aláhúz. Ezzel a két mozgásfajtával természetesen még nem merültek ki az összes lehetőségek. A mozgások teljes kánonjának felállításához, Enge len és Decroux-n túlmenően, még két lehetőséget kellene megemlítenünk: az absztrakt mozdulatot és a konvencionális mozdulatot (a szimbolikus jelzést). Természetesen Decroux alapgimnasztikája teljes mértékben magába foglalja az absztrakt mozdulatokat is, itt csak a teljesség kedvóért emiitjük meg mégegysser. Hiszen az absztrakt mozgásnak nemcsak pusztán dekorativ funkciója van, mint például a klasszikus balettben, hanem kifejező értéke is: Maurice Béjart balettjével bizonyítható, mennyi ösztönzést adott a pantomim a táncnak. Absztrakt mozdulatok, mint karral való körözés, lökésszerű nyujtózás, hajlás stb., erőteljes hangulati tartalmat kölcsönöznek Bájart művészetének, jóllehet közben a "mimesis**, a természetes minták testi utánzása teljesen elveszett. A konvencionális mozdulatra már utaltunk - es a "mimika** általában elterjedt fajtája: a kalaplevételtől a hindu templomi táncosok bonyolult jelzéskánonjáig látszó-