Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - Az atmoszféra

dulatlan, az a benyomásunk, hogy ránehezedik egész testünkre. A mellkas elszorul, a testnek - mintha súlya megkettőződött volna - nincs kedve mozogni, még a szellem is fáradt. Már csak azt váriuk,hogy a vihar a lehető leghamarabb kitöri ön. A tanítványnak ezt az állapotot kell megteremtenie magában, nemcsak emlékek segítségével, hanem a vihar előtti fizikai érzés újrateremtése utján is. Éreznie kell, hogyan kettöződik meg súlya a zsámolyon, hogyan nehezedik a levegő súlya vállaira és me Here, éreznie kell a rosszullétet a gyomra tájékán. Azt kell éreznie, hogy képtelen akár csak a karját is felemelni vagy egy arcizmát is megmozdítani. A képzeletéből felszállva, a kellemetlen testi érzésnek ki kell terjednie egész testére. Ezen a ponton a figyelő tanulótársak tipikus tartást észlelnek majd, olyan arckifejezést, amely épp a kifejezés hiányából származik; a vihar előtti atmoszféra képe jelenik meg előttük. A rögtönzési munka továbbfejlesztésénél, ebből a képből kell kiindulni és aztán kiválasztani azt, ami a drámai jelenet szempontjából stilizálandó. A tanitványnak, elérkezvén arra a pontra, amikor tökéletesen megvalósítja az atmoszférát, szét kell rombolt nia azt, azáltal, hogy uj elemet visz bele, amely azonban a témához tartozik, feloldja és befejezi azt. Szél kerekedik, leesnek az első esőcseppek, lehűl a levegő, fizikai megkönnyebbülés fogja el az embert. Az atmoszféra-rögtönzéseket természetesen ugyanolyan intenzitással kell végrehajtani, mint az öt érzékhez tartozókat. Minden tanítványnak más témát kell kidolgoznia. Helyes, ha minden gyakorlat után közös vitát rendezünk. Kérdezzük meg a tanítványt, mennyiben érezte fizikailag az atmoszférát. A figyelő tanulótársakkal is vitassuk meg, milyen hatást gyakorolt rájuk a munka látványa és milyen mértékben láttak valóban viharra váró embert. A tanítványban lassan, de biztosan kialakul az elemző és